Lakatos Béla: Márki-Zay az egyetlen garancia romaügyben

Lakatos Béla: Márki-Zay az egyetlen garancia romaügyben

Lakatos Béla és Márki-Zay Péter (Fotó: Facebook/Lakatos Béla)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Úgy tűnik, az összefogás pártjai nem fognak roma jelöltet tenni a listájukra, márpedig erre mindenképp szükség lenne – erről beszélt lapunknak Ács korábbi polgármestere. Lakatos Béla már néhány éve is Márki-Zay Péter mellett volt megtalálható, most pedig a miniszterelnök-jelölt romaügyi referenseként szólalt fel a Facebookon a cigány képviselőjelöltek mellőzése ellen. Mint írta, Márki-Zay megkérte őket valamire, amit az előválasztási viták során a Jobbik kivételével mind meg is ígértek. Most viszont, úgy tűnik, még a korábban emlegetett Berki Sándor sem lehet majd ott az első negyvenöt listás jelölt között.

Ha én sem szólalok fel emiatt, akkor ki tenné? – tette fel a kérdést lapunknak Lakatos Béla. A romaügyi referenset a posztjával kapcsolatban kerestük meg, rákérdezve arra is, valóban számítana-e, ha mondjuk az összefogás pártjai egy vagy két roma jelöltet mégis feltennének a listára. Nem a program lesz úgyis az elsődleges? Lakatos szerint jelképesen igenis fontos lenne akár csak egyetlen jelölt is, mert végre nemcsak neki kellene bizonygatnia, hogy igenis fontos kérdésről van szó. Úgy látja, az elmúlt harminc évben nem történt változás, és a mostani ellenzéki pártokban ülők is rendre csak bólogatnak, de a kérdést nem tekintik prioritásnak. Továbbá „a hetedik frakció megfúrásával” Márki-Zaytól is elvették a lehetőséget, hogy roma jelöltet indíthasson – tette hozzá Lakatos.

A korábbi polgármester tapasztalatai is azt támasztják alá, hogy semmi változás, sőt, a szegénység még jelentősebb is, mint korábban. Nemrég járt az ózdi Hétes-telepen, ott is azt látta, hogy az emberek éheznek és nem tudják felfűteni a lakásukat. Pénz, paripa, fegyver kellene és akarat, utóbbi viszont nem volt meg harminc évig – tette hozzá. Szerinte romaügyben Márki-Zay a garancia, és csak olyan vezetővel fog változni a helyzet, aki felvállalja a romák képviseletét. De miért biztos abban, hogy a kormányfőjelölt másokkal szemben komolyan gondolja a dolgot? Lakatos erre azt mondta, nem most kezdte a politikát, ciklusokat vitt végig egy nem roma többségű településen, iskolát vezetett, az Antall-kormánytól kezdve politikával foglalkozik. Tudja, kiben lehet bízni – tette hozzá. Másoktól állítása szerint csak szóban szokott megerősítést kapni. Hódmezővásárhelyen is ő tette rendbe a romaprogramot, másfél évig-dolgozott Márki-Zay mellett, tapasztalta az elhivatottságát. Lakatos elmondása szerint Pécs kivételével nem lát olyan várost, ami érdemben cselekedett volna a kérdésben. A probléma abból is fakad, hogy az ellenzéki városok nem kapnak elég pénzt a kormánytól, miközben strukturális változásokra lenne szükség a munkaügyi piacon és az oktatásban. Elmondása szerint az ellenzék romaügyi programját ezek jegyében állította össze.

Lakatos megjegyezte az is, elvitték Márki-Zayt Gyöngyösre, ahol szintén nem történt semmi harminc évig, sokan ugyanúgy nyomorban élnek. Ötven éve jobb körülmények között éltünk, mint a maiak Ózdon – mondta. Most mennek majd Hevesre, a Krakkóként emlegetett ottani cigánytelepre, ahol szintén szörnyűek a körülmények.

Ha nem lesz változás, akkor inkább elmegyek gyerekeket menteni egy iskolába – jegyezte meg. Szerinte Ignácz József is jó lehetne az LMP-től, de a momentumos Lőcsei Lajos is, illetve Berki Sándor a Párbeszédtől. Úgy volt, hogy utóbbi ott lehet a listán is, de az MSZP-nek és a Párbeszédnek most közösen nyolc hely néz ki, nagyját a szocialisták szeretnék, így Berki kiszorulhat. Én nem báb vagyok, mint Farkas Flóri, nem fogom ezt játszani – jegyezte meg Lakatos. Szerinte a Sztojka-ügy is mutatta most, hogy nem az a lényeges, valaki értelmiségi-e, hanem hogy mennyire elhivatott. Az előbb sorolt fiatalok pedig szerinte azok lennének. A roma társadalom szerinte kiábrándult, csalódott, a becsülethez munka kellene, viszont amíg a végrehajtói kar is a szegényektől lop, biztosan nem fognak előre jutni.