
Lassan két év telt el azóta, hogy több utas is égési sérüléseket szenvedett egy tartályrobbanás miatt egy vonaton, a hatóságok ugyanakkor még vizsgálódnak. De történt más olyan baleset is, ahol valakinek baja esett, de felelőse nincs az ügynek. Összeszedtük, milyen vasúti problémák voltak az elmúlt időszakban és miként záródtak, ha záródtak a vizsgálatok.
A mezőtárkányi vasútállomáson vasárnap délután kigyulladt egy motorvonat. A lángok megfékezéséhez egy porral oltóval állt neki a mozdonyvezető, később aztán segítségére voltak a helyi önkéntes- és a füzesabonyi hivatásos tűzoltók. A vonaton összes ötvenen utaztak, ők szerencsére sérülés nélkül megúszták. Az eset nem elszigetelt, az utóbbi időben többször fordult elő hasonló a magyar vasúthálózaton. 2024 márciusában egy motorvonat lángolt Vámospércsnél, tavaly szeptemberben pedig Tiszafürednél, idén januárban a Keleti pályaudvaron, februárban Selypnél, márciusban Debrecenben, Balatonfüreden, és Celldömölkön gyulladt ki egy-egy mozdony. Utóbbi településen volt egy másik nagy visszhangot kiváltó vasúti baleset, amikor egy üzemanyagot szállító tartálykocsikból álló szerelvénynek ütközött tolatás közben egy mozdony, ennek során egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült.
Ez volt az az esemény, ami után a soron következő tájékoztatón, az úgynevezett Közlekedésinfón 2025 januárjában Lázár János, építési és közlekedési miniszter azt mondta: „amíg a vas törik, az a szervezőknek, a menedzsmentnek, az irányítóknak a felelőssége, amikor emberi élet kerül veszélybe, vagy emberi élet sérül meg, az az én személyes felelősségem. Azonnal le fogok mondani, ha valaki súlyos sérülést szenved vagy meghal egy vasúti balesetben Magyarországon.” A sajtótájékoztatón itt a 444 újságírója rákérdezett a konkrét, celldömölki esetre, hogy a két súlyos sérült tekintetében a miniszter érez-e felelősséget. Lázár azt mondta, ha van személyes felelőssége, akkor azt „természetesen vállalja”, hozzátéve, hogy azonnali kivizsgálást rendelt el az ügyben. A vizsgálat eredménye egy hónap múlva megszületett: az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezete (KBSZ) által publikált vizsgálati jelentésben az állt, hogy „az üzembentartói jelentés megállapítja, hogy az esemény azért következett be, mert a mozdonyvezető az időjárási körülményeket figyelmen kívül hagyva, rosszul határozta meg a mozgás sebességét”. Publikus a jelentése a vámospércsi BZ-tűznek is, ennek oka a biztosítatlanul futó kábelek zárlata volt, és elérhető a Selypnél kigyulladó dízelmotorról szóló riport is, itt egy törött dugattyúgyűrű volt a ludas.
A vonat nem, a KBSZ vár
Azonban nem mindig születnek meg ilyen gyorsan a KBSZ jelentései, így vannak olyan balesetek, amikor még évek múlva sem tudjuk, hogy pontosan mi és miért történt – ennek következtében pedig az sem állapítható meg egyértelműen, hogy kinek is kellene felelősséget vállalnia. A teljesség igénye nélkül ilyen például az a Tiszatenyő és Mezőtúr közötti kisiklás, ami még 2023 júliusában következett be, a baleset folyományaként veszélyes áru került a levegőbe, ugyanis a szerelvényeken vegyi anyagot szállítottak. A KBSZ még mindig vizsgálódik, az Átlátszó oknyomozó portál már tavaly arról cikkezett, hogy a magyar állam semmit nem válaszolt az üggyel kapcsolatos kérdéseikre. Szintén 2023-as az a hodászi eset, amiben még mindig kutat a KBSZ, így nem tudni milyen okból következett be a motorvonatban az a tartályrobbanás, aminek következtében hat utas égési sérüléseket szenvedett. A nagy sajtóvisszhangot kiváltó ügynek egyébként KBSZ azt a leírást adta, hogy „egyéb baleset”.
2023 novemberében teher- és személyvonat ütközött Sápnál, az esetről Lázár posztolt is a Facebookra, így fogalmazva: „négy utas és egy jegyvizsgáló könnyebb, a mozdonyvezetőnk azonban súlyos sérüléseket szenvedett.” A KBSZ vizsgálóbizottsága azonnal a helyszínre sietett, de eredmény azóta sincs. Szintén eredményre vár a közvélemény abban az esetben, aminek szerencsére a mezőtárkányi mozdonytüzekhez hasonlóan nincs személyi sérültje, mégis, talán a legnagyobb felhorgadást váltotta ki a közéletben. Ez volt az az a kisiklás a Keleti pályaudvaron, amit fél napon belül követett két másik, magyarországi vasúti baleset és lényegében egy napra összeomlott hazánk vasúti közlekedése. Vitézy Dávid, a Lázár János tárcájától menesztett államtitkár és közlekedési szakértő, akkor kijelentette, hogy egykori főnöke a felelős, mivel közlése szerint a miniszter volt az, aki még 2023-ban törölte a szóban forgó pályaszakasz felújítási munkáit. A Lázár minisztériumához tartozó KBSZ azóta is vizsgálódik.