Lassan halad a gyorsteszt-vizsgálat
Fotó: Unsplash/Waldemar Brandt

Sem a rendőrség, sem pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem ad ki információt arról, hol tart a nyomozás azon cégek esetén, amelyek a Covid-19 alatt a közbeszerzési szabályok mellőzésével milliárdos állami megbízásokhoz jutottak koronavírus-tesztek beszerzéséből – írta meg a hvg.hu.

A Nemzeti Nyomozó Iroda és a NAV ugyan más-más cégeket vizsgál, de az közös bennük, hogy a Fidesz korábbi politikusaihoz köthetők, és az állam vásárolt tőlük a koronavírus-fertőzés kimutatására szolgáló antigén gyorsteszteket.

A koronavírus-világjárvány idején az állam az ÁEEK-en keresztül több százezer antigéngyorstesztet vett meg fideszes hátterű cégektől, a tesztek árának felét pedig előlegként elutalták a cégeknek, amelyekkel egyébként közbeszerzés nélkül szerződtek. A cégek összesen közel 5 milliárd forint értékben szerződtek túlárazottnak tűnő Covid-gyorstesztek szállítására, majd a százmilliós osztalékok kifizetése után fantomizálták ezeket a cégeket.

A vállalatok között volt olyan, ami thaimasszázs-szolgáltatóból vált milliárdos árbevételű gyógyászati nagykereskedővé, és olyan is, amely csak a beszerzések előtt három hónappal jött létre, három év alatt csupán ez az egy beszerzés hozott neki bevételt.