
Nem az a fontos, hogy valaki hogyan szájhősködik a vidéki fórumokon, hanem mondja meg, hogy mennyi lesz a személyi jövedelemadó, mekkora lesz a gázár. Konkrét számokat szeretnénk az ellenféltől is hallani! – célzott Magyar Péterre, illetve a Tisza Párt elnökének országjárására Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki újabb sajtótájékoztatót tartott pénteken Pátyon Lázárinfó névvel. Ezúttal Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója, egyben a térség képviselője vett még részt a fórumon.
Lázár János hosszasan ecsetelte a kormány által eddig bejelentett gazdasági intézkedéseket, beleértve a gyermekes anyák szja-mentességének fokozatos bevezetését, a nyugdíjasok áfa-visszatérítését, a kis- és középvállalkozások támogatását vagy a 100 gyár létrehozását. – Hallgass az eszedre és szavazz a Fideszre – jelentette ki a Fidesz korábbi szlogenjét átfogalmazva, majd rátért a Pride kérdésére. Szerinte Magyarországon nincs szükség Pride-ra, a gyerek a legfontosabb, és nem mindegy, hogy milyen impulzusok érik. Ezért mindent megtesznek azért, hogy Magyarországon „ez a baromság ne valósulhasson meg, amit Pride-nek hívnak”. A miniszter a dohányzáshoz hasonlította a homoszexualitást, ami szerinte szintén szabad, de reklámozni nem kell. Arra is kitért, hogy a köztársasági elnök és Magyar Péter felesége (nem ejtette ki tehát Varga Judit nevét) egy pedofilsegítőnek kegyelmet adott, szerinte ezzel a döntéssel kezdődött a Fidesz kálváriája. A drogok kapcsán elmondta: úgy látja, nincs helye a kábítószernek a magyar társadalomban, és minden ilyen „puhányságot” – ami néha a Fideszben is megvan – fel kell számolni, ezért szigorítani fogják a Büntető Törvénykönyvet.
A miniszter ezután a nemzetközi témákon szaladt végig: elismételte Orbán kedvenc narratíváját, hogy változik a világrend, és ma már nem a baloldaliság és a jobboldaliság a vízválasztó, hanem az, hogy ki az, aki beáll a sorba Brüsszelhez, és ki az, aki a nemzet érdekét választja. Szerinte Orbán Viktor a magyarok embere, Magyar Péter Brüsszel embere. Ami Ukrajnát illeti, az ukránokat senki nem kérdezi meg, akarnak-e háborúzni, hanem Franciaországból és Németországból háborúztatják őket, szabad választások sincsenek – mondta Lázár.
Beszéde végén számos beruházást ígért a helyieknek, persze a legtöbbet erősen jövő időben: így felújítják a Pátyot és Telkit összekötő „gumiutat”, hamarosan elkezdik az autópálya hatsávosra való bővítését Bicske és Budapest között, és felújítják a Budakeszi utat.
Az első kérdező név nélkül, de egyből Mészáros Lőrinc mesés gazdagodására kérdezett rá: normális-e, ha van olyan vállalkozó ebben az országban, aki minden nap elnyer egy tendert, milliárdos, pedig húsz éve még a kérdező háza mellett építette a gázhálózatot. Lázár rögtön a külföldi cégeket, így a Strabagot és az Aldit kezdte szapulni. Ami Mészárost illeti, „ha úgy adódik, hogy magyar koncentráció van, akkor elvárás is van”. Lázár szerint az a vállalkozó, aki magát eltartja és másokról is gondoskodik, annak tisztelet jár, de nem az adófizetők dolga, hogy ők gondoskodjanak róla. Akinek több adatik, annak több is felelőssége. Aki az állam révén több lehetőséghez jut, annak többet kell visszajuttatni a társadalom számára. – Ezért nem jachtot kell venni, hanem iskolát, óvodát kell építeni – szögezte le.
A közlekedési problémák orvoslásával kapcsolatban a miniszter elmondta, az M0-ás autópályát nem fogják átfúrni a hegyeken, mert többezer milliárd forintba kerülne, illetve azért sem, mert a környezetvédők, egyéb zöld szervezetek és a helyben lakók tiltakoznának ellene.
A Magyar Péter állítólagos bennfentes kereskedelmi ügyére vonatkozó kérdésre válaszolva Lázár elmondta: ebben az ügyben különböző eljárások vannak folyamatban. Onnan kezdte, hogy Varga Judit, még miniszterként közbenjárt Magyar Péter érdekében magánvállatoknál, például egy banknál, ahol bekerült a vezető testületek egyikébe. Az ott szerzett információkat felhasználva Magyar Péter részvényekbe fektetett, és azzal 80 vagy 100 milliós haszonra tett szert. Majd közölte: hódmezővásárhelyi nyelven a bennfentes kereskedelem azt jelenti, hogy „nem olyan régen Magyar Péter Mészáros Lőrinc s*ggéből nyalta ki a tízfillért”.
Mindeközben Lázár János Facebook-oldalán a kommentelők között nem nagyon lehetett látni kormánypártit. Sok hozzászóló nehezményezte, hogy mind a miniszter, mind a képviselő mellébeszélt, különösen Mészáros Lőrinc meggazdagodása kapcsán, a felcsúti milliárdosra ugyanis többen rákérdeztek a fórumon. Akadt olyan pillanat, amikor a válasz félbeszakadt, mert valaki rosszul lett a nézők között, Lázár és Menczer odament segíteni.
Lázár János az előző heti eseményen többek közt arról beszélt, hogy halálbüntetést adna a pedofiloknak, ha rajta múlna. A kisvárdai fórummal kapcsolatban utóbb úgy fogalmazott: „Voltak ellenzéki és kormánypárti kérdések is, nagyon kulturált légkörben zajlott a beszélgetés.” Az eseményen többek közt szót ejtett a Fidesz hátán élő „kullancsokról” – akikről azt ígérte, hogy lesöprik őket –, de beszélt még az ukrajnai háborúról, a kábítószer elleni küzdelemről, a Magyarországot kifosztó külföldi tőketulajdonosokról, valamint a ragadós száj- és körömfájásról is.
Érdekesség, hogy pénteken Magyar Péter arra figyelmeztetett, „saját országjárásán végrehajtott, szervezett provokációra készül a kormánypárt”. Szerinte erre már egy péntek esti rendezvényen sor kerülhet, méghozzá „Pátyon, gróf batidai Lázár János és Orbán udvari bolondjának a közterületre szervezett fórumán”.