
Magyar Péteréket teszi felelőssé Lázár János amiatt, hogy elhalasztotta döntését az Európai Beruházási Bank arról, hogy adjon hitelt Magyarországnak a vasúti pálya felújítására – derült ki az építési és közlekedési miniszter keddi videójából. Vagyis Lázár János szerint a Tisza Párt „rátámadt a magyar vasútra″.
Állítása szerint kollégáival már egy éve azon dolgoznak, hogy forrásokat szerezzenek a vasúti pálya felújításához. Először elkészítettek egy 800 milliárdos felújítási programot, hogy 500 kilométernyi vasutat korszerűsítsenek Magyarországon. Emiatt az Európai Beruházási Bankhoz fordultak, hogy adjanak hitelt a programhoz. Szerinte bár minden jól haladt és sikerült megegyezni a finanszírozási feltételekben, a bank mégis elhalasztotta az ezzel kapcsolatos döntését bizonytalan indőre, amelyet június 26-án kellett volna meghozniuk. Ezután Kollár Kinga tiszás EP-, egyben fővárosi képviselő szavait idézte fel a miniszter, mikor ő arról beszélt, hogy a romló életszínvonal erősítette az ellenzéket, emiatt ő pozitív a 2026-os választással kapcsolatban. Ezután Lázár azt mondta, „pontosan tudjuk, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt az Európai Néppárton keresztül nyomást gyakorolt az Európai Beruházási Bankra, hogy a magyar vasút ne kaphassa meg a fejlesztési forrást – állította. Hogy ezt mégis honnan tudják, azt nem részletezte. Szerinte így Magyar Péterék veszélybe sodorják a vasú napi működését.
Frissítés: a miniszter videójára Magyar Péter kommentben reagált a Magyar Hang cikkéhez a Facebook-oldalunkon. – Egyre lejjebb. Végstádium… – írta.