
„Szerintem egy katonatiszt részéről ez nem helyes, de ezt katonatisztek döntik el, persze nem én. Nem tartom helyesnek, ha egy katonatiszt erre a pályára lép” – mondta a 444-nek adott interjújában Lázár János azzal kapcsolatban, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza oldalán lépett be a politikába. Az építési és közlekedési minisztert az aHang által rendezett lakossági fórum után kérdezték Szikszón.
Lázár szerint szó sincs arról, hogy kormányközeli emberek mennének át a Tiszához, egy honvédtiszt ugyanis nem számíthat annak. A volt katonai vezetőt nem tartja kormányközeli embernek, rá katonaként tekintett. Hozzátette: Ruszin-Szendi tevékenysége innentől vitathatóvá vált, és vállalnia kell a felelősséget a döntéséért.
Lázár korábbi kijelentéséről, miszerint a Fidesznek „vissza kell térnie a valóságba” azt mondta, hogy az elmúlt évek válságai nagy kihívások elé állították őket is, ilyen helyzetekben pedig fontosnak tartja, hogy egy kormánynak „leérjen a lába a valóságba, érzékelje a valóságot”. Úgy látja, a Fidesznek nem „odafentről” kell politizálnia, hanem odalent, az utcán kell megnyernie a választókat. Lázár mindenképpen ezt a taktikát követné, viszont a 2026-os választásokig még rengeteg mindent kell tennie a Fidesznek és a Tisza Pártnak is. – „A Fidesz visszatérőben van a valóságba” – állította.
Az interjúban szóba került a Direkt36 A dinasztia című filmje is, melyet mostanra közel 3 milliószor játszottak le. Szerinte azért ilyen kiemelt az érdeklődés a miniszterelnök családjának meggazdagodásáról szóló dokumentumfilm iránt, mert „Magyarországon mindig szerettek az emberek egymás zsebében turkálni”. Ő maga egyébként nem látta a filmet, mert még „soha nem érdeklődött senkinek az anyagi ügyei iránt”. Szerinte ezzel a filmmel Orbán Viktort akarják lejáratni. Ami Tiborcz Istvánt illeti, őt ma egy olyan tőketulajdonosnak tartja, akinek Budapest belvárosában szállodái vannak. „Ennek semmi köze az állami üzlethez. Ő egy piaci befektető, a magyar turizmus fontos szereplője” – tette hozzá.
A 444 rákérdezett Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnökének távozására is. Lázár, aki barátjának nevezte Havasit, azt állította, hogy nem tudja távozásának okát, de sajnálja, mert nagyon jó szakembernek tartja. Majd így folytatta: „És azt remélem, hogy önökben van annyi szakmai lojalitás, hogy békén hagyják. Kiszállt ebből az egészből. Ezt mindenkinek érdemes tiszteletben tartani.”