Lázár János döntött, Hódmezővásárhelyé lehet a Wenckheim-kastély
A felújított szabadkígyósi Wenckheim-kastély az átadás napján, 2022. március 19-én. Az 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján épült eklektikus, neoreneszánsz stílusú kastély a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram segítségével újult meg. (MTI/Rosta Tibor)

Most zárult a kastélytörvény pályázati időszaka, ezzel kapcsolatban szólalt meg Lázár János építési és közlekedési miniszter. Mindenekelőtt megköszönte azoknak a vállalkozásoknak és önkormányzatoknak az érdeklődését, amelyek elfogadták a kormány felhívását, és készek, képesek lennének a magyar kastélyok megmentése érdekében egy-egy épületet örökbe fogadni és komoly pénzügyi áldozatot hozni.

Lázár János még 2023-ban állt elő az általa kastély-örökbe fogadásnak nevezett törvényjavaslattal, amelynek értelmében a kormány ingyen magánkézbe adná az állami tulajdonban lévő, EU-s és állami közpénzmilliárdokból felújított kastélyok egy részét. Az első javaslatot Novák Katalin akkori köztársasági elnök megvétózta, a módosított verziót később elfogadta az Országgyűlés. Ez alapján 47 kastélyra írhat ki pályázatot a kormány, az új tulajdonosoknak vállalniuk kell az ingatlanok felújítását, karbantartását és üzemeltetését, a kastélyokban elhelyezett közgyűjteményeket pedig legalább évi 300 napon át látogathatóvá kell tenni. 

A miniszter a Facebookon közzétett rövid videóban arról számolt be, hogy az első körben nyolc kastélyt hirdettek meg, és 22 pályázat érkezett, amit jó eredménynek tekint. Mint magyarázza, a kastélytörvény arról szól, hogy a magántőke és az önkormányzatok arra vállalkoznak, hogy átveszik az államtól ezeknek a kastélyoknak az üzemeltetését és fejlesztését. Állítása szerint hosszas mérlegelés után az első körben négy kastélynak lesz új gazdája: az első a Nádasdladányi kastély, amelyre a Richter gyógyszercég komoly pályázatot nyújtott be. A bajnai Sándor-Metternich kastély a Mol Új Európa Alapítvány révén működhet tovább. A harmadik „örökbefogadható” kastély Esterházy Móric miniszterelnök korábbi otthona, a majki Esterházy kastély, amelynek működtetésére az oroszlányi területileg illetékes önkormányzat nyújtott be jó pályázatot, ha az önkormányzat komolyan gondolja, övé a lehetőség – fogalmazott a miniszter.  

A negyedik a szabadkígyósi Wenckheim-kastély: „több érdeklődő mellett a hódmezővásárhelyi önkormányzat benyújtott egy pályázatot és úgy döntöttem, hogy a pályázatot elfogadva a szabadkígyósi Wenckheim-kastélynak a jövőben a hódmezővásárhelyi önkormányzat lesz a gazdája” – közölte Lázár. – Itt szeretném megköszönni a magyar adófizetők nevében a hódmezővásárhelyiek nagyvonalúságát, hiszen a hódmezővásárhelyi adófizetők innentől kezdve a kígyósi kastélyt a saját forrásaikból tartják fent – szúrt oda a tárcavezető ősellenségének, Márki-Zay Péternek. Az ügy előzménye, hogy a hódmezővásárhelyi közgyűlés még tavaly októberben megszavazta, hogy a város pályázatot nyújtson be a szabadkígyósi Wenckheim-kastély tulajdonjogának megszerzésére a kormány kastély-örökbe fogadási programjában. A város polgármestere, Márki-Zay Péter azzal indokolta a döntést, hogy ezzel megakadályozzák, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el, a nemzeti kincseket ugyanis köztulajdonban kell tartani. „Nem fogunk eladósodni, nem fogjuk túlvállalni magunkat, mert okosabbak vagyunk, és nem lopunk” – fogalmazott a hódmezővásárhelyi polgármester, aki ennél jobb beruházást jelenleg nem tud elképzelni az önkormányzat számára, és gazdasági szempontból is jó döntésnek nevezte a kastély örökbe fogadását.

Február második felében mintegy 20 kastélyra írnak ki pályázatot az örökbe fogadáshoz és fejlesztéshez. – Attól, hogy valaki magárntőkével lép be a kastélyok üzemeltetésébe, a közérdek nem sérül, hiszen hozzáférhetőek, látogathatóak, és jobb állapotúak lesznek ezek a létesítmények – mondta végezetül Lázár. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) már nyomozást indított a „kastélymutyi” miatt. Erről február elején Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője számolt be: „Még tavaly tettem bejelentést az OLAF-nál Lázár János kastélytörvénye miatt. A NER ugyanis olyan állami tulajdonú kastélyokat osztogat fideszes milliárdosok között nulla forintért, amelyeket korábban uniós pénzből újítottak fel. Ez volt a Fidesz receptje, amellyel új szintre emelték a lopást, legalábbis eddig” – írta a politikus hozzátéve, hogy az általa küldött információk elegendőek ahhoz, hogy megálljon a korrupció gyanúja, ezért elindítják a nyomozást az Orbán-kormány ellen.