
Szerintem nem kell cukros üdítőt inni, de ha valaki erre akarja költeni a pénzét, hát tegye. Az viszont nem járja, hogy a magyarok Fanta helyett csak hantát kapjanak a Coca-Cola vállalatcsoporttól! – írja Lázár János építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán.
A kettős minőségű üdítőkről, és azon belül is elsődlegesen a Fantáról közölt nemrég hosszú cikket a Pénzcentrum, melyből kiderül, hogy a Görögországban gyártott Fantába négyszer annyi narancs kerül, mint a Magyarországon árultba. A magyar Fanta mindössze 5 százalék sűrítményből származó narancsot tartalmaz. Lázár János utalt arra, hogy korábban is kikelt már a Coca-Cola ellen egy kormányinfón. Ez 2017-ben történt, és azt mondta: „A nagy és gazdag nyugati multicégek, így például a Coca-Cola is nem korrekt módon jár el velünk szemben. Mindez azt a vélelmet erősíti, hogy a külföldi élelmiszeripari cégek szemetet adnak el a magyaroknak”.
Lázár arról is írt, hogy „a SPAR, a Lidl és az Aldi – leuraltak és letaroltak mindent! A tömegtermékek esetében nem érdekli más őket: minél többet eladni. Ez kiszolgáltatottá teszi a magyar embereket.” Lázár János posztjában törvénymódosítást is belengetett a Fanta országonként eltérő gyümölcsaránya miatt.