Lázár János nekiment az RTL-nek egy sajtótájékoztatóján
Lázár János építési és közlekedési miniszter (Forrás: Lázár János/Facebook)

Keményen odaszólt az RTL-nek Lázár János, amikor a csatorna tudósítója egy sajtótájékoztatón a MÁV-ot érintő kérdéseket tett fel. Az újságíró arra volt kíváncsi, hogyan történhetett meg, hogy Tatabánya és Oroszlány között lerobbant a vonat, majd az utasoknak a sínek között kellett besétálniuk az állomásra, illetve a vasúttársaságnál tapasztalható üzemzavarokról is érdeklődött.

A közlekedésért is felelős miniszter először jelezte, hogy vállaljak a felelősséget az ilyen problémákért, majd ő is kérdezett. Azt szerette volna megtudni az RTL tulajdonosaitól és vezetőitől, hogy „milyen megfontolásból tesznek meg mindent azért, hogy lejárassák a magyar közlekedést” és 53 ezer munkatársa munkáját. – Az RTL egy éve szisztematikus, tudatos, fölépített, szerintem fizetett és megrendelt lejáratókampányt folytat a magyar közlekedésben dolgozókkal szemben és a teljes magyar közlekedéssel szemben – mondta a tárcavezető, majd ismét ennek okait szerette volna megtudni.

Az esetről Lázár János egy videót is megosztott a Facebook-oldalán: