Lázár János: Vállaltam, megcsináltuk
Takarítják a vonatokat (Forrás: Lázár János/Facebook)

– Vállaltam, megcsináltuk: április 1-től minden nap közel 320 vonatot takarítunk folyamatosan az utazás ideje alatt is – ezzel büszkélkedett vasárnap délután a Facebookon Lázár János. A közlekedéséért is felelős miniszter szerint a MÁV rengeteg visszajelzést kapott írásban is az utasoktól, ezek 90 százaléka pozitív és sokan megköszönik és segítik is az utazó takarítók munkáját. Az ügyfélszolgálatra küldött üzenetek alapján a leglátványosabb és legkedvezőbb változást a mellékhelyiségek tisztaságában tapasztalják az emberek. Lázár János azt is egyértelművé tette, hogy a vonatok mellett az állomásokon is rendet tesznek: országszerte folytatják a MÁV és a Volán mosdóinak felújítását.

A miniszter még január elején jelentett be egy tízpontos vállalási csomagot, ebben szerepelt, hogy késési biztosítást hoznak létre, hogy minden Intercity-járaton takarítószemélyzet lesz áprilistól menet közben és jön egy új app, a MÁV+. Ennél voltak komolyabbak is: idén 500, a jövő év első felében másik 500 új buszt szereznek be, a MÁV-mozdonyok állományát megújítják, több száz buszt bocsátanak a MÁV rendelkezésére a turistaszezonra, és mindenki tudni fogja, van-e az adott járművön klíma, amikor jegyet vásárol.