Gemzse legszegényebb embere, Zsigó Béla épp kávét főz, amikor megérkezünk. Fát fűrészelt hozzá az udvarán, mert csak egy fafűtéses kályhája van. A konyhában, ami egyben nappali, előszoba és háló is, épp rádió szól. Híreket mondanak, utolsóként egy erőd felújításról beszél fellelkesült hangon a bemondó. Béla nem figyel rá, talán jobb is így.
Hirdetés Béla már nem egyszerűen az a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gemzse utolsó házában élő szegény ember, aki eddig volt. Mostanáig abból állt a napja, hogy elkerekezett Kisvárdára, az ottani lakótelepek kukáiban guberált, hazavitte, amit talált, aztán kiszedte belőle a fémet, beváltotta, és megvette belőle a zsíros kenyeret meg a kávét és a cigit. Volt, hogy tízezer forint is összejött a vasazásból.
Gemzsén bölcsőde épül, „csak azt nem tudni, kinek”
Három tábla is jelzi az egykori iskola falán, rövid időn belül mennyi állami pénzt költöttek az épületre, amelyben most éppen bölcsődét alakítanak ki.
Aztán egy éjszaka Béla elaludt, feldőlt a mécsese, már csak a gerendák ropogására ébredt az egyre terjedő tűzben. Úgyhogy most az üszkös fa maradékát fűrészeli fel, azt rakja a kályhába a kávé alá. Béla nem tudott megmaradni sem a szállón, sem a rokonoknál, sem pedig a szabad ég alatt, ezért egy hónap alatt épített magának egy kalyibát a leégett ház helyén. Lényegében hozzátoldotta a matracokból, lécekből, zuhanytálcából álló talált holmit a legmagasabban maradt, minden oldalról nézve kacskaringós vályogfalhoz. Béla otthonának egy része már korábban leomlott: a terméskőből készült építőelemek nem bírták a strapát.
A vályog bírta volna: azt még Béla édesapja vetette annak idején, ahogy számos más gemzsei házét is. Most ott fekszenek ezek a téglák is a talált lomok és kormos ruhák között. Az udvaron a kivágott és gerendának használt, alkarnyi akácok stabilabban és rendezettebben állnak, mint a megmaradt házdarab. Egy kibelezett hűtővel és bontott téglákkal pakolt tejesládával rakta be az ablakát. Béla azt reméli, hogy így majd nem fázik meg, és azt is, hogy nemcsak vasat talál majd a lomizáskor, hanem építőanyagnak valót is. Kunyhója egyébként nem sokkal kisebb, mint a tűzben odalett szobája volt, csak hát ez az odú beázik. Még akkor is, ha csak csöpörög az eső. Másrészt minden holmija odalett.
– Mi hiányzik a legjobban?
– Minden. Minden hiányzik.
– És minek örülne a legjobban?
– Bárminek. Ételnek, fának, komolyan bárminek. De a legjobban egy háznak. Vagy egy konténernek. Vagy egy lakókocsinak. Csak ne ázzon be – mondta Béla az eget kémlelve. Elkezdtek gyűlni a felhők rajta.
Az eső még nem ered el, úgyhogy Béla megcsinálja a kávéját. Felforralja a közkútról hozott vizet, családi örökségének üszkös gerendáival fűt alá.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/14. számában jelent meg április 1-jén.
