Legeltetési tilalom is jön a ragadós száj- és körömfájás miatt
A ragadós száj- és körömfájás vírus miatt lezárt állattartó telep Kisbajcson 2025. március 18-án (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)

Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól újabb intézkedéseket vezet be és a már meglévőeken is módosít: többek között az ország teljes területén tilos lesz a betegségre fogékony fajokat bemutató vásár és kiállítás szervezése – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint minden korlátozás alá eső terület esetében érvényes, hogy azokba fogékony állatokat tilos beszállítani, valamint az állatokat kivinni onnan – céltól függetlenül – Magyarországon kívülre. Kiemelték, hogy a szlovákiai és magyar kitörések körüli védő- és megfigyelési körzetekben az RSzKF-re fogékony állatokat legalább április 7-ig zártan kell tartani, azok sem legelőre, sem karámba, sem kifutóba nem engedhetők ki. Ezeken a területeken – a házi vágáson kívül – kizárólag a hatóság által kijelölt vágóhidakon lehet a fogékony állatokat levágatni és az így kapott friss hús szállítására is több szabály vonatkozik, például más tagállamba vagy harmadik országba nem vihetők el ezek a termékek.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a védő- és megfigyelési körzeteken kívüli, úgynevezett további korlátozás alá eső területek közé tartozik Győr-Moson-Sopron vármegye fennmaradó része, valamint Komárom-Esztergom vármegye komáromi, tatai és esztergomi járása. Ezeken a területen belül az RSzKF-re fogékony állatfajok technológiai mozgatása engedélyezett, azonban onnan kiszállítani kizárólag azonnali vágásra és csak kijelölt magyar vágóhídra lehet. Továbbá ezeken a területeken is legeltetési tilalom lép életbe április 9-ig, valamint tilos a fogékony fajokhoz tartozó vadfajok újratelepítése.

Száj- és körömfájás járvány: még a teherautó-sofőrök állataitól is vért vesznek
Makrai Sonja

Száj- és körömfájás járvány: még a teherautó-sofőrök állataitól is vért vesznek

Az állattartók csak védőruhában mehetnek az állatok közelébe. Győr-Moson-Sopron vármegyében már 104 telepet vizsgáltak meg a szakemberek.

Mindezen intézkedések célja az érintett területekről a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása, amelynek egyik fontos eszköze az itt lévő fogékony állatok számának csökkentése. Közölték, hogy a vírus széllel is terjed és az adott térségben jelenleg ez a legvalószínűbb továbbfertőzési mód. Bár létezik vakcina RSzKF ellen, azonban az csak a vírusürítés csökkentésében játszik szerepet, a vakcinázott állatokat később le kell ölni, ezért széles körben történő alkalmazásuk nem lehetséges. „Mentességünk visszaszerzése és ezáltal a kereskedelmi korlátozások eltörlése is csak abban az esetben lehetséges, ha az összes vakcinázott állatot felszámoljuk” – fogalmazott közleményében a hivatal. Az országos főállatorvos által elrendelt intézkedések további, részletes összefoglalója a Nébih weboldalán, a portal.nebih.gov.hu oldalon érhető el.

A Magyar Hang kérdezz-felelek formában szedte össze, mit kell tudni a magyar állatállományra az utóbbi fél évszázad legsúlyosabb fenyegetését jelentő járványról. Cikkünket itt olvashatja.

Mit okozhat az emberben, ha fertőzött állattól származó húst fogyaszt?
Molnár Csaba

Mit okozhat az emberben, ha fertőzött állattól származó húst fogyaszt?

Mit kell tudnunk a magyar állatállományra az utóbbi fél évszázad legsúlyosabb fenyegetését jelentő száj- és körömfájás járványról?