
Piaci értéken nem térül meg, ezért nem érdemes a vályogházakat felújítani, így legfeljebb bontandó épületekként szerepelnek Magyarország Hosszú Távú Épületfelújítási Stratégiájában (HTFS) ezek az épületek. Ezzel mintegy hatszázezer épület sorsa pecsételődik meg, a 2050-ig szóló elképzelés szerint ugyanis a kormány nem támogatja azok felújítását. Ezzel a legszegényebb rétegek maradnak ki egy újabb programból, pedig szakszerű felújítással megmenthetők lennének ezek az épületek.
Az egy és negyedéves késéssel elkészült stratégiára azért volt szükség, mert ez a feltétele azoknak az uniós kifizetéseknek, amelyek segítségével a jelenlegi uniós ciklusban számos fejlesztés valósulhat meg. A stratégiában megfogalmazott cél, hogy az elkövetkező harminc évben a köztulajdonban lévő lakó- és egyéb épületeket energiahatékonnyá alakítsák át.
Feldmár Nóra, a Habitat for Humanity szakértője lapunknak elmondta, részben érthető a stratégiában leírt álláspont, mert a vályogházak egy része valóban nagyon rossz állapotban van, az energiahatékonysági gondok mellett szerkezeti és egyéb problémák is akadályozzák korszerűsítésüket.
– Vannak azonban nagy számban olyan vályogépületek is, amelyek jelenleg is jó állapotban vannak, és felújításukkal hosszú távon is kényelmes, energiahatékony épületekké lehetne alakítani azokat – fejtette ki a szakértő.
Annál is inkább problémás, ha a vályogépületek kimaradnak a stratégiából, mert éppen a legszegényebbek élnek bennük, akik kizárólag saját erőből soha nem lesznek képesek korszerűsíteni házukat. Hozzávetőlegesen egymillió emberről van szó.
Arra a felvetésre, hogy túlságosan sok pénzt emésztene fel egy-egy vályogház felújítása, Feldmár Nóra elmondta, a jelenlegi építőanyagárak, illetve kivitelezési díjak mellett mindenfajta korszerűsítés iszonyúan drága. Azt is hozzátette, léteznek olyan vállalkozások, amelyek kifejezetten a vályogházak korszerűsítésével foglalkoznak, tehát a szakértelem mindenképpen létezik. Arra is felhívta a figyelmet, hogy sokan tévedésben vannak a vályogházak hőszigetelőképességével kapcsolatban, mert a hétköznapi tapasztalat erre utal. Az igazság azonban az, hogy hőszigetelő képességük nem különösebben nagy, hőmegtartó képességük azonban igen, ezért is érzi kellemesen hűvösnek ezeket az épületeket az ember a forró napok alatt.
Léteznek olyan természetes hőszigetelő anyagok, amelyek ezeknél az épületeknél is alkalmazhatók, és amennyiben ilyen réteget kap a vályogház, jobb lesz a hőszigetelőképessége, mint jónéhány korszerű épületé.
Arra pedig, hogy drágák a természetes szigetelő alapanyagok, illetve hogy sokba kerül a vályogház felújítása, a szakértő elmondta, amennyiben tömeges igény jelentkezne ilyen termékek és szolgáltatások iránt, minden bizonnyal többen szakosodnának ilyen munkákra, és az árak is esésnek indulnának.