Lesújtó a magyarok véleménye egy sor közszolgáltatásról
Közös kiállás egy jobb egészségügyért – tüntetés a Parlament előtt 2025. március 8-án (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

Lesújtó véleményt fogalmaztak meg a magyarok az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem, a szociális ellátások, illetve a közutak minőségéről – derül a Policy Solutions kutatásából, amely a közszolgáltatások megítéléséről készült. A felmérés – amit a többi között a Hvg.hu ismertetett – szerint a magyarok relatív többsége, 43 százaléka úgy véli, egy kormányváltás után javulna a közszolgáltatások színvonala. A kutatóintézet három évvel ezelőtti eredményeihez képest a közoktatás helyzete romlott a legtöbbet a magyarok szemében (10 ponttal nőtt az elégedetlenek aránya), de az egészségügy (8 pont), a szociális ellátórendszer (7 pont) és az állami média (8 pont) megítélése is érdemben romlott. A megkérdezettek az energiaszolgáltatással, a katasztrófavédelemmel és a tűzoltósággal, a szemétszállítással és hulladékgazdálkodással, a vízüggyel, valamint a szennyvízkezeléssel voltak a legelégedettebbek. Ugyanezek a közszolgáltatások szerepeltek a lista első öt helyén három évvel ezelőtt is, de a sorrendben történtek változások. Az energiaszolgáltatás minősége 2022-ben még csak az ötödik helyre volt elég, idén már az élre tört.

Teljes a megosztottság a felsőoktatás és a közösségi közlekedés megítélésében, mindkét esetben nagyjából egyharmados az elégedettek, illetve az elégedetlenek aránya és ugyanennyien adtak semleges választ. Aligha meglepő, hogy a kormánypárti szavazók jellemzően jobbnak ítélték a közszolgáltatások színvonalát, mint az ellenzéki pártok támogatói, a Tisza esetében mindössze hat olyan terület van, amelyet legalább 20 százalék megfelelő színvonalúnak tart. Míg a tiszások által leginkább pozitívan értékelt közszolgáltatás – az energiaszolgáltatás – sem éri el a 30 százalékot, addig a kormánypártiaknál a leginkább rossznak értékelt területek – közegészségügy és utak állapota – esetében is a 40 százalékot meghaladja azok aránya, akik inkább jónak tartják az adott szolgáltatások színvonalát.

A kegyelmi botrány ellenére a kormánypárti szavazók kétharmada szerint jól vagy nagyon jól működik a gyermekvédelmi rendszer, ezzel szemben a Tisza Párt és a Demokratikus Koalíció támogatóinak abszolút többsége szerint azonnali lépéseket kell tenni a terület fejlesztésére.