
Bár meghívták a parlament kulturális bizottságának ülésére az Adom Diákmozgalmat, a Tanítanék Mozgalmat, illetve az Egységes Diákfrontot kedden, a kormánypárti képviselők nem engedték meg, hogy felszólalhassanak – számolt be róla közleményében a Diákfront.
Mint írták, a momentumos parlamenti képviselő, Tóth Endre hívta meg őket, hogy beszélhessenek a pedagógusok, szülők és diákok által elfogadott 9 pontról, ám leszavazták a kormánypárti képviselők, hogy mindhárom szervezet felszólalhasson. Ezt követően a szocialista Hiller István képviselő megpróbálta elérni, hogy legalább az egyikünk szót kaphasson, de ezt is 12-5 arányban leszavazták a Fidesz-KDNP képviselői.
– Házhoz mentünk, hogy elmondhassuk a problémákat, de úgy látszik félnek tőlünk, mert tudják, hogy nekünk van igazunk. Ne féljenek tisztelt kormánypárti képviselők, nem fogunk megállni, mert az oktatás nemzeti ügy! Éppen ezért megyünk december 9-én az MTVA-hoz, hogy legalább a nézőiket tájékoztathassuk az oktatás omladozó helyzetéről! Találkozzunk december 9-én 17:30-kor a Flórián téren, vonuljunk közösen az MTVA-hoz, mert az oktatás nemzeti ügy, juttassuk el mindenkihez! – írták közleményükben.
Legutóbb szombaton volt tüntetés a közoktatás állapota miatt.