Leszereltem én (is) – egy tűzoltó vallomása

Leszereltem én (is) – egy tűzoltó vallomása

Tűzoltók egy 2009-es gyakorlaton Budapesten (Fotó: Reuters/Balogh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tizenegy év szolgálat után pótlékokkal együtt 190 ezer

forintos bérrel szerelt le egy tűzoltó, mert kilátástalannak

látta jövőjét.

A hvg.hu vette észre az Egységes Tűzoltó Szakszervezet honlapján megjelent bejegyzést, amely szerint a tűzoltó zászlós többek között azért is döntött az leszerelés mellett, mert elvették a korai nyugdíjba vonulás lehetőségét. Pedig tény, hogy egy tűzoltó az ötvenes éveiben képtelen olyan szinten teljesíteni, mint egy huszonéves. Ráadásul civilként akár kétszeres bért is könnyen megkereshet.

Alig néhányan jelentkeztek tűzoltónak | Magyar Hang

– Sokan választották a „Civil” életet inkább. A tűzoltók máig őrzik az öltöző szekrényeken elhelyezett nevek címkéjét, már a számuk 20-as nagyságrendű. Nagy ügy, egy újabb név kerül közéjük, most már ott az enyém is – fejtegette az egykori tűzoltó. Így több időt tud a családjával is tölteni, mert – mint írta – a létszámhiányból adódóan az éves szabadságát nem tudta kivenni, minden évben tolják magunk előtt a tavalyi szabadnapjaikat.

– Fájó szívvel, de mégis tovább kell lépnem. Lélekben mindig is TŰZOLTÓ maradok! – zárult a bejegyzés.