Alaptalannak nevezte a Kossuth rádió csatornaigazgatójává kinevezett Siklósi Beatrixot érő vádakat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesületének (NÜB) írt levelében. Siklósi Beatrix kinevezése ellen több zsidó szervezet, köztük a NÜB is tiltakozott kifogásolva, hogy elfogult támogatója Orbán Viktor miniszterelnöknek és antiszemita tartalmakat terjeszt.
Papp Dániel a válaszlevelében kiemelte: amíg ő irányítja az MTVA-t, garantálja, hogy a közmédia műsorai továbbra is nemre, fajra és felekezethez való tartozásra tekintet nélkül szolgálják minden ember érdekét. Kitért arra is, hogy mélyen egyetért a szervezettel abban, hogy az antiszemitizmusnak még csak megtűrt helye sem lehet a közéletben; a közszolgálati médiában és a kereskedelmi csatornákon is a leghatározottabban fel kell lépni ellene.
„Magyarországon ebben közmegegyezés van, ezért is alakulhatott ki hazánkban a polgárok és a történelmi egyházak között együttműködés. Biztosíthatom önöket arról, hogy a közmédia is ezen elvek mentén marad” – írta levelében a vezérigazgató. Hozzátette, miután ebben egyetértés van, váratlanul érte a nyílt levél, „amelyet több szervezet jegyzett, és amely az egyik legkiválóbb munkatársunkat érinti”.
„Különösen azért, mert a Siklósi Beatrix által korábban vezetett M5 kulturális csatorna műsorában, többek között maga Köves Slomó vezető rabbi is tiszteletét tette, nem említve semmilyen kifogást, problémát Siklósi Beatrix személyével kapcsolatban” – jegyezte meg a vezérigazgató.
Megvan a Kossuth Rádióhoz igazoló Siklósi Beatrix utódja | Magyar HangSiklósi Beatrix a kultúra területén végzett magas szintű szakmai munkája mellett az elmúlt több mint 30 év alatt „a köz szolgálatának számos területén alkotott maradandót”, a közmédia jótékonysági akcióját vezetve munkája évről évre számos alapítvány működését segíti. „Ez, s még számos olyan műsor, produkció, dokumentumfilm kötődik a nevéhez, ami alkalmassá teszi jelenlegi pozíciójának betöltésére” – szögezte le az MTVA vezérigazgatója, aki szerint a Siklósit ért vádak alaptalanok és elfogadhatatlanok.
Siklósi Beatrix január 7-én lett a Kossuth Rádió csatornaigazgatója, ahová az M5 kulturális adótól igazolt. Az M5-nél utódja – ahogy megírtuk Galambos István lett.
Siklósit korábban többször vádolták antiszemitizmussal. Az M5 élére történt 2018-as kinevezésekor a Tett és Védelem Alapítvány zsidó civil szervezet levélben kérte az MTVA vezetését, hogy bírálják felül döntésüket. Hangsúlyozták, Siklósi 2003-ban, az Éjjeli Menedék című műsor szerkesztőjeként, meghívta David Irvinget, a holokauszttagadás miatt több országból kitiltott és jogerős börtönbüntetésre ítélt „történészt”.
2007-ben az Echo Tv-n folytatta az Éjjeli Menedéket, amelyben Szálasi idézetek is elhangoztak. Közösségi oldalán pedig több alkalommal is a holokausztot relativizáló, antiszemita, rasszista, kirekesztő tartalmakat idézett – írta a Tett és Védelem. Siklósi 2014-ben már a köztévé vallási műsorainak főszerkesztője lett. A történelmi egyházak vezetői akkor szintén levélben szólították fel az MTVA-t, hogy távolítsák el a posztról a szerkesztőt, akit „nyíltan kirekesztő és antiszemita megjegyzései, nyilatkozatai alkalmatlanná és hiteltelenné teszik az egyházi műsorok gondozására”.
Siklósi Beatrix korábban visszautasított a kritikákat. Hangsúlyozta, ma Magyarországon az antiszemitizmus vádját már nem lehet használni emberekkel szemben.