
Az Európai Unió a következő 30 napban csak uniós állampolgárokat enged be a területére – ezt jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.
Az európai állam- és kormányfők videokonferencián tárgyaltak a koronavírus kapcsán kialakult helyzetről. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy elfogadták az Európai Bizottság javaslatát, mely szerint legalább 30 napig nem lehet az EU-ba beutaznia harmadik országbéli állampolgároknak.
Ez alól csak azok jelentenek kivételt, akik valamilyen módon részt vesznek a járvány elleni küzdelemben, például orvosok, kutatók, ápolók. Nem áll le az áruszállítás sem, valamint azok is átléphetik a határokat, akiknek ez napi munkavégzés miatt szükséges. A hazatérni szándékozó uniós polgárok is beléphetnek.
Az uniós vezetők támogatták az Európai Bizottság javaslatát, mely szerint a tagállamok közösen írnak ki közbeszerzést védőeszközök és lélegeztetőgépek vásárlására. Ugyancsak egyetértettek azzal, hogy az EU jelentős összeget költ a koronavírus elleni oltás kifejlesztésére.
Bár még nem lehet felmérni a vírus gazdasági hatását, az EU vezetése támogatja azokat a mentőcsomagokat, amelyekről egyrészt az Európai Bizottság, másrészt pedig a tagállami pénzügyminiszterek már tárgyaltak, és ezek révén rendkívüli pénzügyi támogatás, illetve adókedvezmények juttathatók a bajba került vállalkozásoknak.