Lövöldözés Keszthelyen
A külföldinél megtalált fegyver (Forrás: police.hu)

Két lövést is leadott a levegőbe egy férfi még szombaton késő este Keszthelyen – a rendőrség most hozta nyilvánosságra a történteket. Mint írták, az egyik strand parkolójában, több ember jelenlétében dördültek el a lövések, majd a férfi autójával elhajtott a helyszínről.

A rendőrök a Bécsi kapu utcánál található kereszteződésben ugyanakkor meg is állították az érintetett. Az egyenruhások átvizsgálták a ruháját, így megtalálták a maroklőfegyvert és a hozzá tartozó tárban öt darab 9 milliméteres éles lőszert. A férfivel szemben felmerült az ittasság gyanúja is, ezt az alkoholszonda igazolta is.

A 35 éves szlovák férfit a keszthelyi rendőrök elfogták, előállították, majd felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. Őrizetbe is vették és indítványozták a letartóztatását.

A rendőrségi tájékoztatásból az nem derült ki, hogy a lövések miért dördültek el.