
Lövöldözés volt a hétvégén Berekfürdőn – tudta meg a 24.hu. A portál értesülései szerint egy szolgálaton kívüli biztonsági őr több lövést is leadott. Egy olvasójuk elmondása szerint volt, akit el is talált a lövés.
Mári Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésükre azt közölte, hogy június 22-én 1 óra 30 perc körül szóváltás alakult ki két társaság között Berekfürdő egyik utcájában, ami tettlegességig fajult. A vita során az egyik társaság egy tagja elővett egy gázriasztó fegyvert, amivel többször a levegőbe lőtt, majd célzott lövéseket adott le – közölte. Hozzátette, hogy az elsődleges orvosi szakvélemény szerint három férfi könnyű sérülést szenvedett. A Karcagi Rendőrkapitányság nyomozói garázdaság bűntette miatt négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként.