
Több embert hazaengedtek már a kórházból az M7-es autópályán vasárnap történt buszbaleset sérültjei közül – tudta meg az M1 hétfőn.
Három embert ápolnak a Siófoki Kórház-Rendelőintézetben – hangzott el az M1 műsorában. A televízió helyszíni információi szerint a Szabadbattyánnál történt szerencsétlenséggel összefüggésben tizenegyen kerültek a siófoki egészségügyi intézmény sürgősségi osztályára. Kivizsgálásuk és ellátásuk után nyolcat hazaengedtek, hármat felvettek, egyikük egy 30-40 év közötti súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedő férfi.
A kilenc Budapestre szállított sérült közül már csak ketten szorulnak kórházi ellátásra – közölte a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet főigazgatója hétfőn az MTI-vel. Sásdi Antal elmondta, kilenc embert szállítottak a Fiumei úti intézetbe, közülük heten már hazamehettek. Az egyik sérültnek lábszár-, lágyrészsérüléseit kellett összevarrni; a főigazgató hangsúlyozta, állapota nem súlyos, de hosszadalmas lesz a gyógyulás. A másik sérült bordatörést szenvedett, őt is megfigyelik. Sásdi Antal jelezte: ezek a sérülések nyolc napon túl gyógyulnak, de valószínűleg nem kell ennyi időt kórházban tölteniük a balesetet szenvedetteknek.
Nyolc sérültet vittek a mentők a veszprémi kórházba, de hetet már haza is engedtek – hangzott el szintén az M1-en. Helyszíni információik szerint hétfőn már csak egy súlyos sérültet ápoltak a veszprémi kórházban, akinek a combcsontja törött el, és az orvosok azonnal megoperálták.
A vasárnap hajnalban az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon történt balesetben nyolcan vesztették életüket, nyolcan súlyosan és negyvenen könnyebben megsérültek.