„Ma az én gyerekem, holnap egy magyaré”

„Ma az én gyerekem, holnap egy magyaré”

Romos ház Tarnaörsön (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy Versace-mintás konyhaasztalon heverő pénzköteg és az arról készült fotó vezetett el minket Tarnaörsre, ahol aztán egy másik ebédlőasztal mellett kötöttünk ki. Azon viszont nem felstószolt húszezresek álltak, hanem kettétépett és görcsös mozdulatokkal szétsatírozott papírlapok. Az asztal mögött velünk szemben egy lány ül, ő készítette a rajzokat.

A lány – aki neve elhallgatását kéri – azonban megfordult a már említett, Versace-mintás bútordarab körül is. A szóban forgó kép ugyanis egy rendőrségi helyszínelés fotója: egy szintén tarnaörsi asszony házában készült, aki új pszichoaktív anyagokkal kereskedett. Egy asszony meg egy lány – a falubeli szóbeszéd szerint – az édesanyjával együtt árulta hosszú ideje a kábítószert, amelyet megpróbáltak elrejteni, de a rendőrök megtalálták: cumisüvegbe, páraelszívóba, játék babába, csillogó ruha zsebébe dugták a fóliapakkokat. Őket és még két tarnaörsi személyt vettek őrizetbe a rajtaütés után a hevesi rendőrök, de mindenki, akivel csak szóba álltunk a faluban, kevesli a négy lekapcsolt személyt. A település közepén álló kocsmában csak egyetlen vendéget találtunk, ő szinte kérés nélkül sorolta a dílerek címét és keresztnevét. Tragikomikus szituáció volt.

„Ide kemény rendőr kell, különben meghal valaki" | Magyar Hang

Komikus, mert olyan hangsúllyal tette mindezt, mintha nekünk is ismernünk kellene a tarnaörsi kábítószer-kereskedőket, ugyanakkor tragikus, mert a legtöbbször úgy is elhalkult, hogy nem volt a közelünkben senki más. Persze óvatossága érthető: egyszer csak épp átbiccentett a fejével az út túloldalára, és másfél milliméternyit megdöntötte a sörösüvegét két félmeztelen fiatal felé. Azt suttogta: – Csinálják ők is, de megy a dolog abban a házban és abban is, ott mögötte.

(...)

– Elhagyott házakba szoktunk bemenni, mert otthon nem szívesen csináljuk, aztán eldobjuk a fóliát, azt nyalogatják a kisgyerekek – mesélte a lány.

(...)

Miért árulják anyák is a drogot a településen? Kik a vásárlók és miért veszik? Hogy sikerült, sikerülhet-e kitörni? A válaszokat keresse a teljes riportban a Magyar Hang augusztus 16-án megjelent 2019/33. számában!

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál a 2019/33. számban? Itt megnézheti!