
Február 18-án három intézményben, Budapesten a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, valamint a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, Miskolcon pedig a Földes Ferenc Gimnáziumban folytatódik a polgári engedetlenség – tudta meg az ATV Híradója.
Akadtak iskolák csütörtökön is, ahol polgári engedetlenséggel tiltakoztak a tanárok a kormány sztrájkot ellehetetlenítő múlt pénteki rendelete ellen. A budapesti Szerb Antal Gimnázium, a BGSZC Pesterzsébeti Technikum, valamint a budapesti Teleki Blanka Gimnázium több tanára sem vette fel a munkát a Telex információi szerint. A Szerb Antal Gimnázium egyik tanára úgy nyilatkozott a portálnak, hogy szeretnék, ha a kormány a pénteki kormányrendeletét visszavonná, mert az egy fontos érdekérvényesítő eszköztől fosztja meg őket. Azt is mondta, hogy ők is egyénileg döntöttek a kiállás mellett. Közleményükben a tanárok kiemelték, hogy akciójuk nincs összefüggésben a szakszervezetekkel, és nem kötődik politikai pártokhoz sem.
A Teleki Blanka Gimnázium 34 pedagógusa és nevelési-oktatási munkát végző alkalmazottja szintén közösen tiltakozott a kormányrendelet ellen. Azt írták a Facebook közösségi oldalon, hogy polgári engedetlenséget elkövetve nem végzik el oktatási, nevelési munkájukat. – Ezzel csatlakozunk az előző napokban hasonló módon tiltakozó gimnáziumokhoz, és teljes mértékben egyetértünk a Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusai által megfogalmazott nyilatkozattal: A figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről önállóan, egyenként, jogtudatos állampolgárként döntöttünk. Tudatában vagyunk annak, hogy tettünkkel szabályt szegünk, s annak ránk nézve hátrányos következményeit vállaljuk. Akciónk nem irányul kollégáink ellen, nem irányul az iskolánk vezetősége ellen, nem irányul az iskolánkat felügyelő és irányító tankerület ellen. És főleg nem irányul tanítványaink ellen, sőt: az ő érdekeiket szem előtt tartva cselekszünk – írták.
Hétfő óta minden nap sor került egy vagy több intézményben is polgári engedetlenségi akcióra. A hét első napján 12 tanár nem vette fel a munkát a budapesti Szent László Gimnáziumban. Akadt olyan osztály, ahol csupán az első három-négy órát tartották meg, aztán hazaengedték a gimnazistákat. Kedden a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, szerdán pedig a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum pedagógusai éltek a polgári engedetlenség eszközével.
A történtek előzménye a kormány múlt péntek este a Magyar Közlönyben közzétett rendelete, amely a koronavírus-járvány miatt kihirdetett vészhelyzetre hivatkozva rendelkezett az iskolákban és óvodákban kötelezően nyújtandó gyermekfelügyeletről. Eszerint a sztrájkkal érintett munkanapokon reggel 7 órától kell felügyelni a gyermekekre az iskolákban 16 óráig, általános iskolákban 17 óráig, az óvodákban pedig 18 óráig.
Azt is a rendeletbe írták, hogy a gyerekek csak azokkal a társaikkal tartózkodhatnak egy helyiségben a felügyelet során, akikkel a sztrájkot megelőzően is egy csoportba, illetve egy osztályba tartoztak. Ezzel lényegében ellehetetlenítették az ideiglenes összevonásokat is.
A sztrájkrendelet azt követően jelent meg, hogy a tanárok kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartottak, amit aztán a bíróság jogerősen jogellenesnek ítélt. Ha nem lesz megegyezés a kormánnyal a többek között béremelést tartalmazó pedagógusi követelésekről, március 16-án újabb megmozdulás következik.