Magabiztosan nyerte Pikó jelöltje a VIII. kerületi időközit, pedig mindent bevetettek ellene
Horváth Alexander, Pikó András és a győzelmet ünneplő kampánycsapat 2025. november 9-én (Fotó: Pikó András Facebook-oldala)

Pikó András polgármester szövetségese, Horváth Alexander nyerte a VIII. kerületben rendezett időközit – derül ki a Választás.hu-n este közzétett végeredményből.

Horváth Alexander 52 százalékot szerzett (642 szavazat), második helyen a fideszes Pálovics Emese végzett (38 százalék, 468 szavazat), harmadik a független Tóth-Ádám Éva lett (5 százalék, 64 szavazat), negyedik pedig az MSZP-s Czeglédy Ádám (3 százalék, 36 szavazat), az ötödik a szintén független Tóth Erzsébet 1 százalékkal (12 szavazat). A részvételi arány 29 százalékos volt. A voksolásnak komoly tétje volt, ugyanis amennyiben a Fidesz jelöltje győzött volna, elveszett volna Pikó András többsége. Tavaly Horváth csak 36 szavazattal, 46:45 arányban tudott nyerni.

Pikó András polgármester a Facebookon gratulált Horváth Alexandernek. Mint írta, „ezt a fiatalembert az elmúlt hónapokban minden elképzelhető eszközzel próbálták tönkretenni. Zsarolták, hazug lejárató kampányt folytattak ellene, rendőrökkel próbálták megfélemlíteni, de ő a választóihoz fordult, akik megerősítették a számára 2024-ben megszavazott bizalmat. Nem is kaphat ennél jobb visszaigazolást a munkájára egy képviselő. Ezzel a Losonci negyed és Józsefváros lakossága is nagyot nyert, a választókörzet fejlődése folytatódhat. Jó hír Józsefvárosnak az is, hogy a többség nemet mondott a Fidesz és hozzá csatlakozott levitézlett álellenzéki pártok gyűlöletkeltő politikájára. Nekik azt üzenték a választók, hogy dolgozzanak végre Józsefvárosért, ne saját magukért!”

„Józsefvárosban ismét bebizonyosodott, hogy a hatalom nyomásgyakorlása, a rendőrségi akciók és a lejárató kampányok helyett az emberek döntése számít. A választók kiálltak Alexander mellett, és ezzel nemcsak neki, hanem Pikó András polgármesternek is bizalmat szavaztak. Jó hír ez Józsefvárosnak, és fontos üzenet mindenkinek: a megfélemlítés és a hazugság legyőzhető” – írta Karácsony Gergely főpolgármester.

Horváth Alexander a nyár folyamán lemondott mandátumáról, miután párt- és médiakörökben olyan videó kezdett terjedni róla, amiben egy – vélhetően drogot fogyasztó – férfi társaságában volt látható. Az ellenzéki politikus azonban újraindult, október közepén pedig még házkutatást is tartottak nála. A helyi MSZP konfliktusban áll Pikóval, nem is részei a polgármester koalíciójának. Előzetesen azt mondták, két számjegyű eredmény elérése a céljuk. A DK is egy függetlent támogatott. „Amikor megkaptuk a manipulatívan összevágott, hang és időbélyeg nélküli videót, akkor teljesen nyilvánvaló volt, hogy zsarolás lesz ebből. Ám éppen Horváth Alexander újraindulása szünteti meg ezt a csapdát. Szerintem a legerkölcsösebb dolog volt azt mondania, hogy »kedves választók, ismét hozzátok fordulok, erősítsétek meg a bizalmatokkal«. Alexander egy 23 éves jégkorongedző, gyerekekkel foglalkozik, nincsen benne az összképben, hogy ő kábítószerrel élne” – mondta támogatottjáról a Magyar Hangnak Pikó András.

A szavazás előtt közvetlenül hamis szórólapok jelentek meg, melyeken azt állították, hogy a függetlenül induló Tóth Erzsébet a Tisza Párt jelöltje, illetve azt sugallták, hogy Magyar Péter támogatja őt. Az állítás azonban nem igaz: sem a Tisza Párt, sem Magyar Péter nem támogatta a jelöltet.

„Alexandernek több negatív drogtesztje van, mint a teljes Fidesz-frakciónak”
Koncz Tamás

„Alexandernek több negatív drogtesztje van, mint a teljes Fidesz-frakciónak”

Egy baráti csetvideó alapján csuklóztatják a józsefvárosi ellenzéki jelöltet, akinél hétfőn házkutatást tartottak.