Magántőkealapok mögé bújnak a NER-oligarchák
Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor 2014 áprilisában Felcsúton (Fotó: Reuters/Balogh László)

A Covid-időszakban különösen elszaporodtak az úgynevezett magántőkealapok, számuk mára a hatvanat is meghaladja. 43-at egyértelműen a kormányközeli felsőelit kezel, de a többi sem esett messze a hatalomtól – derül ki a Válasz Online cikkéből. Vagyis, azt tudjuk, „hol a lé”, csak azt nem, honnan van és pontosan kié.

Magántőkealapok a nemzetközi térben is léteznek, itthon azonban olyan rendszer alakult ki, hogy az alapkezelőket strómanként tolják maguk előtt a bizniszeket ténylegesen vezénylő háttértulajdonosok. Kilétük a törvény erejénél fogva titkos, ahogy főszabályként azt sem tudhatjuk, miféle pénzeket „mostak bele” ezekbe a kasszákba.

Ez a gyakorlat egyébként élesen szembemegy a 2010 előtti fideszes retorikával, amelyben lelkesen és kitartóan ostorozták a baloldal tulajdonosrejtegetését, és bőszen offshore-oztak. Hatalomra kerülve pedig még az alaptörvénybe is beleírták, „a központi költségvetésből csak olyan szervezet részére (…) teljesíthető szerződés alapján kifizetés, amelynek tulajdonosi szerkezete, felépítése, valamint a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható”.

Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék az alapítványokba kiszervezett közvagyon miatt
Katona Mariann

Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék az alapítványokba kiszervezett közvagyon miatt

Szerintük „az Orbán-kormány a 2022-es választási vereségtől félve alkotmányellenesen kimenekíti strómanjainak a közvagyont”.

Az írásból az is kiderül, nem véletlen, hogy Mészáros Lőrinc a leggazdagabb fideszes oligarcha, hiszen a 43 azonosított magántőkealapból tíz áttételeken keresztül hozzá köthető. Ezen kívül holdudvarához további 13 magántőkealapot sorol a cikk.

A lista második helyezettje a cikk tanúsága szerint Tiborcz István, Orbán Viktor legidősebb lányának férje, akinek környezetében nyolc tőkealapot vél felfedezni a szerző.

A Matolcsy családhoz, pontosabban a jegybankelnök Ádám nevű fiának ismeretségi köréhez tartozó Száraz Istvánhoz hat magántőkealapot kezelő cég köthető. Jászai Gellérthez, Mészáros Lőrinc korábbi üzlettársához, aki idővel önállósította magát, három, az ingatlanbizniszben, illetve az informatikában érdekelt cég köthető a cikk szerint.

A Hernádi Zsolt Mol-vezér érdekeltségében lévő egyik vállalkozás két magántőkealapot vett gondozásba. A Habony Árpád baráti körébe sorolt Szalay-Bobrovniczky Kristóf, volt londoni nagykövet, a Heti Válasz korábbi főszerkesztője, a kormányinfóról ismert Szentkirályi Alexandra, hazai kommunikációért felelős kormánybiztos férjéhez pedig egy magántőkealapot köt a cikk szerzője.

LMP: járványkezelés helyett az állami vagyont menti fideszes alapítványokba a kormány
Magyar Hang

LMP: járványkezelés helyett az állami vagyont menti fideszes alapítványokba a kormány

A koncerttermek újranyitása és a nyugati orientáció fontossága és a Dunaferr is szóba került napirend előtt a parlamentben.