
Somlóvásárhelyen kérdezte a Telex Magyar Pétert, aki Antall József emléke előtt tisztelegve mondott beszédet a Veszprém megyei településen.
A Tisza Párt elnöke a lap kérdésére elmondta, hogy katonai kémszoftvert találtak a gépeiken, erre vezethető vissza, hogy kikerült a párt aktivistáiról szóló, érzékeny adatokat is tartalmazó táblázat. Biztosak abban, hogy hackertámadás történt, de abban már nem teljesen, hogy ez kizárólag kizárólag az oroszokhoz köthető. – A részleteket majd elmondom, amikor be tudjuk őket bizonyítani, és független laborok igazolják a mi találatainak – jelentette ki. Azt is hozzátette, hogy szerinte a párton belül nem hibáztak, a GDPR-szabályokat betartva tárolják az adatokat, és biztosak benne, hogy nem egy szimpla mulasztásról van szó.
Szóba került Takács Péter és Kulja András keddi vitája is, szerinte azt az egészségügyi államtitkár abban a pillanatban elvesztette, amikor belépett a stúdióba, mert mindenki ismeri, milyen állapotban van a szektor. „Nem hiszem, hogy attól, hogy Takács Péter profibban és szemrebbenés nélkül hazudik bele az emberek szemébe, ettől ő lesz a győztes” – mondta.
Végül a Pride-ról is kérdezték a Tisza Párt elnökét, aki már korábban jelezte, hogy nem lesz jelen az eseményen, mert családjával külföldre utazik nyaralni. – Felhívom a magyar rendőröket és a magyar hatóságokat, hogy ezen a szombati napon és minden más napon is a magyar embereket védjék meg, ha kell, akkor a hatalom önkényével szemben is – üzente meg.