Magyar Péter: A fiúk a Karmelitában érzik, hogy nagy bajban vannak

Magyar Péter: A fiúk a Karmelitában érzik, hogy nagy bajban vannak

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ami most következik, az nem fotelpolitizálás lesz, nem az fog történni, hogy hetente háromszor bemegyek az ATV-be kardigánban, és ott elemzősködöm. Egyébként az ATV-be nem megyek be többet – jelentette ki Kompország című műsorunkban Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke. Szerinte az ATV-ben elő volt minden készítve, az egészet megrendelésre csinálták, hiszen a Megafonosok már két perccel a stúdióból való kivonulása után posztoltak az esetről. Mint ismert: Rónai Egon a választásokat követő hétfő este egy piros paksamétával fogadta élő adásban Magyar Pétert, amely állítása szerint a televízió Tisza Párt alelnökének küldött meghívásait tartalmazta, pedig Magyar korábban azt mondta, hogy az ATV nem hívja őt élő adásba. Magyar Péter némi szóváltás után elhagyta a csatorna stúdióját. A politikus szerint az ATV tulajdonosa és vezérigazgatója a NER-rel bizniszel, a csatorna feladata pedig az, hogy befolyásolja az ellenzéki vagy nem elkötelezett nézőket. A politikus műsorunkban leszögezte: szerinte fontos, hogy a sajtó kritikus legyen, de akkor mindenkivel legyen kritikus, Gyurcsány Ferenccel és a Fidesz vezető politikusaival is. Például Szijjártó Péternek is adhattak volna ilyen piros dossziét, mind a magánéletével, mind a miniszteri tevékenységével kapcsolatban. Kijelentette azt is, hogy a köztelevízióba viszont be akar menni, és küzdeni is fog ezért, mert nem lehet hagyni, hogy a magyarok pénzéből finanszírozott állami csatorna a NER házi televíziója legyen.

Beszélt arról is, hogy elég sokan megkeresték már a NER gazdasági hátteréből a választás utáni két napban, volt, aki már előtte egy nappal. – Nem beszéltem velük, így nem tudom, hogy mit akarnak, alkut vagy védelmet kérnek-e – tette hozzá. Szerinte a fiúk a Karmelitában pontosan érzik, hogy nagy a baj, ezért megpróbálnak majd konszolidálni, de ebben nem erős a Fidesz, és ha ők elvégzik a munkát és megtalálják helyben a legerősebb és legalkalmasabb jelölteket, akkor 2 év múlva a választásokon akár a Tisza Párt is szerezhet kétharmadot, mert a választási rendszert a Fidesz a nagy támogatottságú pártokra szabta. Hozzátette azt is: ha ő lenne Orbán Viktor, elgondolkodna a konszolidált visszavonuláson, ez járna számára a legkisebb arcvesztéssel. Ki kellene jelölnie az utódját, egy technokrata politikust, akivel egy ideig még megmaradhatna a politikában a Fidesz egy viszonylag erős ellenzéki pártként.

A Momentum választási kudarca kapcsán azt mondta, nem érez elégtételt, ők a kormányt akarják legyőzni, ez csak egy járulékos veszteség, vagy vicces véletlen, hogy a küzdelemnek a Momentum is áldozatul esett.

A külhoni magyarok szavazati joga kapcsán kijelentette: nagyszerű dolog, hogy az Orbán-kormány megadta a kettős állampolgárságot és szavazati jogot a határon túli magyar testvéreinknek, ő ezzel tökéletesen egyetért, de szerinte már a határon túl is egyre többen látják, hogy bár Don Corleone egyszer jót tett velük, attól még ő egy maffiafőnök. A levélben történő szavazás jogát a Tisza Párt kiterjesztené a külföldön dolgozó magyarokra is, a jelenlegi rendszer ugyanis igazságtalan velük szemben.