Magyar Péter: A hatalom elveszítette az utcát
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Az a fajta kommunikáció, amit a miniszterelnök március 15-én megengedett magának, egyértelműen pánikra utal. Pontosan látják, hogy elveszítették az utcát, vannak még szavazóik, de ők már nem egy túlságosan lelkes és aktív közösség – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke szerint nagyon erőset akart mondani Orbán Viktor, azt hitte, a poloskázás majd összefogja a támogatóit, de visszafelé sült el a fegyver: eltávolította azokat, akiknek fontos a normális közbeszéd. A szabadság, egyenlőség, testvériség ünnepén a társadalom jó részét megalázta, kirekesztette, ilyet miniszterelnök nem tehet. Látszott, hogy utólag meg is bánták: másnap a közösségi oldalakon már magyarázkodtak.

• Le lehet még a Fideszt választáson győzni?
• Ha valóban ősszel lesz a választás, készen állnak arra, hogy addigra mindenhol egyéni jelölteket állítsanak?
• Van arról információja, milyen mostanában a kormánypárton belüli hangulat?
• Honnan lenne fedezet a konzultációikban felvetett intézkedésekhez, amikor most is jelentős a költségvetési hiány?
• Kivezetheti Orbán Viktor az országot az EU-ból?
• Mit gondol a gyülekezési jog korlátozásáról?
• Ukrajna csatlakozásának kérdése is felkerült a konzultációs lapra, ezzel mi volt a céljuk?

A Magyar Péterrel készült interjúnkat elolvashatja legfrissebb Magyar Hangban vagy pedig Magyar Hang Plusz előfizetéssel itt >>>

Magyar Péter: A hatalom jelenlegi lépései arra utalnak, hogy ősszel előre hozott választás lehet
Albert Enikő

Magyar Péter: A hatalom jelenlegi lépései arra utalnak, hogy ősszel előre hozott választás lehet

A Tisza Párt elnöke a gyülekezési törvény módosításáról, poloskázásról, saját felkészültségükről, a kormánypártokon belüli hangulatról és Ukrajna uniós csatlakozásának tervéről. Interjú!