
A nyugdíjas kártya bevezetésével Orbán Viktor kormánya nem segítséget akar nyújtani az idős embereknek, a valódi célja ezzel az adatgyűjtés és a befolyásszerzés, hogy még célzottabban bombázhassák őket a propagandájukkal, és még jobban magukhoz láncolják őket – mondta Kompország című műsorunkban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A politikus szerint ez a fajta áfa-visszatérítés igazságtalan is, hiszen a kisnyugdíjból nyomorgók szinte nem is tudnak zöldséget és gyümölcsöt venni, mert a rezsi elviszi a pénzüket, míg az ötszázezer–egymillió forintos nyugdíjból élő egykori nómenklatúra tagjai enélkül is annyit vesznek belőle, amennyit akarnak. Magyar Péter szerint az áfakulcs általános csökkentésére van szükség, hogy abból egyformán részesüljön mindenki. Kiemelte, hogy Magyarországon az európai országokhoz képest óriási az élelmiszereket terhelő áfa, van helye a kulcs csökkentésének, és ócska hazugság, hogy azt lenyelnék az áruházláncok, amelyek között hatalmas árverseny van. Arról is beszélt, hogy ma Magyarországon a nyugdíjasok 25 százaléka a létminimum alatt él, őket egy Tisza-kormány kiegészítő nyugdíjjal segítené.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy:
• Mit üzen Orbán Viktornak?
• Választási győzelme után megtartaná, illetve bevezetné-e a többgyermekes anyák adómentességét?
• Készül-e nagy bejelentésre márciusban?
• Lát-e lehetőséget adócsökkentésre, lehet-e csökkenteni a személyi jövedelemadó-kulcsot minden munkavállalóra kiterjedően?
• Csökkentené-e az élelmiszerek áfáját?
• Visszaadná-e az iskolákat az önkormányzatoknak, igazságos-e az egyházi oktatási intézményeket megillető többlettámogatás?
• Mit gondol Ukrajna esetleges NATO és európai uniós tagságáról?