Magyar Péter a Partizánon: „Védem a jelöltjeimet, amíg tudom. Nekem már nem tudnak ártani”
Képkivágás az interjúból

 

Magyar Péter egy év után adott újra interjút a Partizánnak ma este hat órától. Gulyás Márton első kérdése arra vonatkozott, hogy miként lehet elszámoltatni a NER-résztvevőit. Erre reagálva Magyar Péter arról beszélt, hogy egy képviselő nem számoltathat el egy másikat. Ehhez a megfelelő hatóságoknak van joga. Ehelyett azt jelentette ki, hogy helyreállítják az igazságszolgáltatás függetlenségét. – Olyan még nem volt Magyarországon, hogy a bíróknak tüntetniük kell a független igazságszolgáltatásért – tette hozzá.

Magyar Péter a leendő kormánya kapcsán kijelentette: mindennek lesz politikai következménye. Az a miniszter, aki nem tudja végrehajtani a kormány vállalásait, le fog mondani. Minden vállalásnak lesz felelőse.

Egyik fő vállalásuk, hogy az elmúlt húsz év meghatározó politikusai és azok családtagjai vagyonosodási vizsgálatokon esnek majd át. Be kell vallaniuk, mennyi volt a jövedelmük, és hogyan gyarapodott a vagyonuk.

– Felhívom a miniszterelnököt, hogy ne legyen gyáva, adja vissza a választás jogát a népnek – mondta el válaszul arra a kérdésre, hogy akarnak-e még előrehozott választást. Úgy véli, sokkal jobb lenne az országnak, ha áprilisban vagy májusban választások lennének. Majd azzal folytatta, hogy folyamatosan alakulnak az új szervezeteik, 300 új Tisza-szigetük alakult januárban.

– Zajlik az építkezés a Tisza-pártnál, kormányzásra készülünk – folytatta. Erre reagálva Gulyás Márton arról érdeklődött, hogy ki lesz a párt miniszterelnök-jelöltje. Magyar Péter azonban arról beszélt, hogy mivel nincs miniszterelnöki vita, egyelőre nem kérdés, hogy kit szeretnének kormányfőnek. A Tisza-közösség dönti majd el, hogy ki legyen a jelölt.

– Egy éve sem szerette volna „azt, ami lett”, hogy ennek mi lesz a vége, az nem csak rajta múlik – válaszolta arra a kérdésre, hogy szeretne-e miniszterelnök lenni. – Ambícióim nincsenek, ha ez az elvárás, készen állok rá – zárta a mondandóját.

Gulyás Márton arra is kitért, hogy jelenleg egyszemélyes pártnak tűnik a Tisza, minden szakpolitikai kérdésben Magyar Péter nyilvánul meg. Erre a párt vezetője azzal reagált, hogy e hét szombaton tisztújító rendezvényt tartanak, mely során kiválasztják a területek illetékeseit. Továbbá azt is megjegyezte, hogy a pártolóik nagy kockázatot vállalnak, mert a kormány retorziójával kell számolniuk, ha fellépnek a Tisza mellett.

A jelöltállítás kapcsán Magyar Péter arról beszélt, hogy minden választókerületben több jelöltjük lesz, akik együtt dolgoznak majd a helyi ügyeken, végül pedig a párt tagjai fognak dönteni arról, hogy kit állítanak szembe a Fidesz-jelöltjével. Szerinte a kormány környékén is voltak jó szakemberek, akiket onnan elüldöztek.

A szakpolitikát, úgy mint az adópolitikát, gazdaságpolitikát, szociálpolitikát érintő kérdésekre a pártvezető nem akart konkrét válaszokat adni, mondván, ezekről van ugyan véleménye, de nem ő fog egyedül dönteni. Mikor hozzák nyilvánosságra a szakpolitikai terveiket? – kérdezett rá Gulyás Márton. De Magyar Péter erre nem adott olyan választ, ami egy bizonyos dátumot jelölt volna meg. Folyamatosan teszik közé az információkat – mondta –, majd arra utalt, hogy a kormánynak sok éve nincs egészségügyi politikája.

Az országjárása tapasztalatai iránt érdeklődő kérdésre Magyar Péter azzal válaszolt, hogy az egyik legtanulságosabb tapasztalata az volt, hogy a társadalmi mobilitás nagyon visszaesett, a Kádár-rendszerben sokkal könnyebb volt előrejutniuk a szegényebb családok gyermekeinek. Ehhez az oktatás színvomalának romlása is hozzájárul a Tisza vezetője szerint.

Kell, hogy legyen egyéves, ötéves és tízéves vízió is, jegyezte meg annak kapcsán, hogy állítása szerint a Fidesz gyakorlatává vált a pillanatnyi érdekeket kiszolgáló költségvetés készítése. – Mi nem Orbán Viktor lightot szeretnénk – jelentette ki.

– A legfontosabb az Európai Uniós kapcsolódás egy magyar párt számára – szögezte le a nemzetközi relációkra vonatkozó kérdésre. Valamint a NATO-tagság fontosságát is kiemelte. Majd rátért a V4-ekre, mely szövetséget állítása szerint Orbán Viktor verte szét. –Fontos, hogy együtt tudjunk mozogni, mert nagyon sok közös van bennünk. És ez igaz a balkáni országokra és Ausztriára is – közölte.

– Ha rajtam múlik, miniszterelnökként az első utam Varsóba fog vezetni, a második pedig Bécsbe – zárta a beszélgetést Magyar Péter.