Magyar Péter: A Tolna megyei választás a Fidesz politikai és mozgósítási kudarca
A választást az elhunyt államtitkár, Potápi Árpád János megüresedett képviselői helyéért írták ki. (Fotó: MTI/Komka Péter)

„Ami már most látszik, hogy a mai időközi választás óriási politikai és mozgósítási kudarc az állampárt részére. Hiába rendelte Tolna megyébe – a majd két hete az indiai tengerparton nyaraló – Orbán Viktor a teljes Kubatov-gárdát, a mai szavazás teljes érdektelenségbe fulladt és 13 éve az egyik legalacsonyabb részvételt hozta” – írja a Facebookon Magyar Péter, aki azt nem árulta el, hogy információit mire alapozza.

A Tisza Párt elnöke szerint – idézzük – „hiába volt ott a teljes Fidesz-frakció, hiába fizetnek 500 idegen légióst és hiába ígérgetnek több ezer forintot egy-egy szavazatért, 3 emberből 2 az otthonmaradással mondta el a véleményét erről a színházról”.

Magyar Péter úgy véli, a kormány egyértelműen elveszítette a magyar emberek bizalmát, miközben az ország súlyos megélhetési, gazdasági, morális és alkotmányos válságban van. Ezért elengedhetetlen egy előre hozott általános választás. „Minden más csupán színjáték, amelyhez az úgynevezett „ellenzéki” pártok is asszisztálnak. Egy időközi választás nem változtatja meg a rendszer működését, nincs valódi tétje. A mai időközi választás nem az ország valódi állapotát és a magyar emberek valódi véleményét mutatja meg, hiszen nem volt igazi verseny. Olyan volt ez, mintha a labdarúgó világbajnokságot a brazilok vagy a németek nélkül rendezték volna meg.” Magyar úgy látja, bármi legyen is az eredmény, az csupán buborék, narancsszínű lufi.

A választásról bővebben itt írtunk.