
Reagált Magyar Péter arra, hogy az Idea felmérése szerint a Tisza 45 százalékon áll, míg a Fidesz csak 36 százalékon. – Mindannyian tudjuk, hogy óriási feladatok állnak még előttünk. Hogy messze még a maraton vége és hogy most jönnek majd az igazi szintkülönbségek és a kaptatók – vélte. Szerinte azt is tudják, hogy nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni.
– De ti is látjátok, az egész ország látja, hogy a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere totális pánikban van. És mivel elszoktak a valódi versenytől, a valódi ellenféltől, ahogy az ilyenkor lenni szokott hibát hibára halmoznak, valamint egyre gátlástalanabbak és egyre erőszakosabbak. Már rég elfelejtették, hogy mit jelent a valódi kormányzás, már rég elveszítették a kapcsolatot a valósággal és az emberekkel. A mi legfontosabb feladatunk, hogy tartsuk a fókuszt (...) – fejtette ki. Szerinte „ami most jön, az egy kőkemény kiképzés lesz életünk legfontosabb meccsére, Magyarország kormányzására”.