Így jár a bindzsisztáni egér – reagált Magyar Péter Orbán Viktor reggeli interjújára
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

„Egy kis kremlinológia: Orbán Viktor a hét elején még az Oroszország elleni szankciók megvétózásával fenyegetőzött. Aztán hogy-hogy nem, Trump elnök bejelentette, hogy ha Putyin nem hajlandó tárgyalni a békéről, akkor az eddigieknél is szigorúbb szankciók jönnek Oroszország ellen.
Ma reggel a bátor brüsszeli utcai harcos elkezdte felkészíteni a híveket arra, hogy nemsokára újra ki kell mennie a teremből kávézni” – írja a Tisza Párt vezetője friss Facebook-bejegyzésében.

Mint megírtuk, az oroszellenes uniós szankciós rendszer január 31-én jár le, és éppen ma, pénteken döntenének az uniós nagykövetek ennek az újabb hathónapos meghosszabbításáról. A magyar kormány hetek óta belengette, hogy megfontolja a vétót ennek kapcsán, Orbán Viktor azonban a Kossuth rádiós interjújában már azt mondta, hogy letesznek a vétóról három feltétel teljesülése esetén. Ezek a következők: az ukrajnai tranzit újraindítása, nem támadják az ukránok a Török Áramlatot, és adjanak garanciát arra, hogy az olajszállítást nem fogják akadályozni.

Magyar Péter egy korábbi posztjában arról is írt, a magyarok nem mini-Dubajra, Trump Tower-re és óriás mecsetre vágynak, hanem működő egészségügyre, oktatásra és MÁV-ra, valamint megfizethető élelmiszerekre.