
A korábbiakkal ellentétben már semmilyen felvilágosítást nem ad a rendőrség azzal kapcsolatban, hogy még nyomoznak-e azokkal a titkos hangfelvételekkel kapcsolatban, amelyek miatt Magyar Péter feljelentést tett Vogel Evelin ellen.
A Magyar Hang még november közepén írta meg elsőként, hogy zsarolás kísérlete miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda büntetőeljárást folytat az ügyben. Azt ugyanakkor jelezték, a nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módjukban adni. Későbbi érdeklődésünkre is hasonló választ kaptunk, amikor az ügyben végzett nyomozati cselekmények felől kérdeztünk. Idén januárban viszont már azt sem árulták el, zajlik-e még az ügyben a nyomozás. Január közepén ugyanis azt írta kérdésünkre az ORFK: „Az Ön által kérdezett üggyel kapcsolatban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény értelmében adatvédelmi okok miatt nem áll módunkban információt adni”.
Magyar Péter is szintén január közepén arról írt, hogy „júliusban tettem feljelentést a propagandának kiszivárogtatott hamisított rendőrségi jelentés és a szintén hamisított mentőszolgálati adatlap kapcsán. Szintén több hónapja tettem feljelentést Vogel Evelin zsarolási ügyében.
Egyik ügyben sem sikerült fél év és két hónap alatt odáig eljutnia sem az ügyészségnek, sem a rendőrségnek, hogy kihallgasson engem, mint sértettet, vagy hogy más tanúkat meghallgasson. Sőt a hatóságok még a keletkezett ügyiratokat sem küldte meg nekem határidőben”. Végezetül azt a kérdést is feltette: „Vajon miért van az, hogy a rendőrség és az ügyészség csak az Orbán Viktor számára fontos ügyekben nyomoz, az én feljelentéseim ügyében pedig még az aktát sem nyitja ki fél év alatt?!”