
Szombat reggeli bejegyzésében a Pride-ra reagált Magyar Péter is, bár Orbánhoz hasonlóan ő sem írta le a rendezvény nevét. A Tisza Párt elnöke azt írta, ha ma Budapesten bárkinek bántódása esik, azért egyedül Orbán Viktor lesz a felelős, és akkor végleg ő lesz az új Gyurcsány Ferenc.
A politikus ezzel a szombati rendezvénnyel kapcsolatos félelmekre reagált. Sokan tartanak attól, lesz-e erőszak a főváros utcáin, miután az ellentüntetők is erősen szervezkednek, a Mi Hazánk a tiltó törvény betartatásáról és a Szabadság híd lezárásáról beszél. A kormány pedig az elmúlt fél évet azzal töltötte, hogy a szexuális kisebbségek mellett kiálló tüntetést igyekezett betiltani, ezzel is tovább tüzelve a ma a Pride ellen szervezkedőket. A gyurcsányi utalás pedig vélhetőleg 2006-ra, és az akkori rendőri erőszakra, a tüntetések hatalmi szétverésére vonatkozik.
Magyar a bejegyzésében arra kért mindenkit, ne üljenek fel semmilyen provokációnak. Az ellenzéki politikus szerint „a bukott hatalom célja, hogy magyart a magyar ellen fordítson, hogy félelmet keltsen és megosszon bennünket.”
A politikus azt is írta, többé nem lehet hazánknak olyan miniszterelnöke, aki nem minden magyart véd és képvisel.
A jelek szerint erre is reagálhatott Orbán Viktor, amikor szombat reggeli Facebook-bejegyzésében ezt követően azt írta: „Felelősséggel minden magyarért!”
Magyar Péter azt is üzente, hogy egy ország vezetőjének nem a gyűlöletkeltés, hanem az árkok betemetése a feladata, és nem megosztania és uszítania kell, hanem kezet nyújtani és óvni minden honfitársunkat.
A Tisza Párt elnöke felszólította a rendőrséget, hogy védjen meg minden magyart „a bukott hatalom önkényével szemben”. Azt írta, olyan országot építenek minden magyarral közösen, ahol nem számít, ki milyen családból származik, miben hisz és kit szeret.