
Kevesebb mint egy nap alatt már több, mint 100 ezren szavaztak személyesen és online a Nemzet Hangja népszavazáson – közölte kedden reggel Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke szerint „hiába követ el mindent a hatalom: fizikai erőszakot, túlterheléses támadást az informatikai rendszer ellen, a Tisza önkénteseinek megbírságolását és propaganda hazudozását, a magyar emberek nem félnek”.
Magyar Péter hétfőn indította el a a 12 plusz 1 kérdésből álló népszavazásnak nevezett konzultációt és azzal együtt egy újabb országjárást. Ő maga elsőként a budapesti Széll Kálmán téren csatlakozott a kitöltőkhöz, majd vidékre indult, kedden Nógrád és Heves megyébe látogat el. Azt ígérik, hogy a következő három hétben 2385 településen 7418 kitelepülést tartanak, de remélik, hogy a folyamat végére elérik azt, hogy mind a 3155 magyar településre eljussanak.
Az online és személyesen is kitölthető kérdőíven a következő felvetésekre lehet választ adni:
• Egyetért-e Ön azzal, hogy évi maximum 200 ezer forint értékben Nyugdíjas Szép-kártyát vezessünk be, amely élelmiszerre, gyógyszervásárlásra és egészségmegőrzésre fordítható?
• Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0 százalékra csökkenjen?
• Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi beruházások támogatására, és évente minimum 500 milliárd forint extra forrást biztosítson az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére?
• Egyetért-e Ön azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésére fordítsuk?
• Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5 százalék legyen?
• Egyetért-e Ön azzal, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egységesen 9 százalékra csökkenjen?
• Egyetért-e Ön azzal, hogy újra bevezetésre kerüljön a korábbi területeken a kata adózási forma?
• Egyetért-e Ön azzal, hogy az 5 milliárd forintos vagyon felett extra adófizetési kötelezettség kerüljön megállapításra?
• Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon?
• Egyetért-e Ön azzal, hogy egy miniszterelnök két ciklusig, maximum 8 évig tölthesse be a pozícióját?
• Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, intézményeiket és forrásaikat az oktatási, egészségügyi és szociális területen.
• Egyetért-e Ön azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen, és az országgyűlési képviselők jövedelme a felére csökkenjen?
Az akció nem indult mindenhol konfliktusmentesen, hétfő reggel ugyanis – ahogy a politikus közölte – „egy részeg kormánypárti szimpatizáns” megtámadta az egri önkénteseiket, amikor felállították a Nemzet Hangja népszavazás pultjait. Az őrjöngő férfi összetörte a laptopot és szétszórta a szavazólapokat és ököllel ütötte az önkénteseinket.