Magyar Péter: Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül
Magyar Péter a Tisza Párt kongresszusán (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)

Egyre kellemetlenebbek Orbán Viktor előre megírt propaganda vergődései – így reagált Magyar Péterre arra, hogy Orbán Viktor interjút adott a Mandineren Lentulai Krisztiánnak. A Tisza Párt elnöke szerint ugyanakkor a miniszterelnök „az egyik házi propagandistájánál” szokás szerint csak a lényegről nem beszélt: nem jutott a szűkös műsoridőből a széteső egészségügyre, a tönkretett gazdaságra, a földbeállt repülőrajtra, a megélhetési válságra, az Orbán-inflációra, a leálló MÁV-ra és az ipari méretű lopásra.

Azt pedig egészen gyomorfogatónak nevezte, amikor „a bátor utcai harcos megint a nők szoknyája mögé bújt és arról értekezett hogy milyen kár, hogy már nincsenek azok a nők a közéletben, akiket pont ő alázott meg, ő mondatott le és ő lökött a busz elé, hogy mentse a saját irháját”. Orbán Viktor ugyanis arról beszélt, mennyire sajnálja, hogy Varga Judit már nincs a politikában, hiszen miniszterelnöki képességei voltak. Azt ugyanakkor már nem tette hozzá, hogy a kegyelmi ügybe miért és hogyan bukott bele. – Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül, össze kellene szednie a bátorságát, el kellene jönnie vitázni – üzente a kormányfőnek Magyar Péter. De megpendített egy másik lehetőséget is: abba kéne hagyni.

Szóba került az interjúban Magyar Péter is, bár nem hosszan. Eleve a műsorvezető kezdte egy komoly minősítéssel, „ez egy elmebeteg, a családját eláruló, látványpékséget üzemeltető ember, mindenféle mondanivaló nélkül”. Orbán Viktor nem akart vele kapcsolatban személyeskedni, majd jelezte, hogy ő már látott ilyet, csak éppen más formában. Megismételte egyúttal a kormányzati kommunikációban már régóta hallhatókat, miszerint nem a Tisza Párt a lényeg, hanem a gazdái, amelyek Brüsszelben vannak, a kormányfő ezért nem is itthon, hanem Brüsszelben vitázik velük.