Magyar Péter: A kormány éppen totális megszorításokat vezet be
Magyar Péter (Képernyőfelvétel: Magyar Péter / Facebook)

Miközben Orbán a saját fizetését 30 százalékkal emeli, épp megszorító csomagot vezet be és a többi állami alkalmazottét csökkenti. A hazugság kormánya kifele cirkuszt játszik és gyűlöletet kelt, de eközben éppen totális megszorításokat vezet be és folytatja az ipari mértékű lopást. Európa legmagasabb inflációs számai mellett 5 százalékos bérköltség csökkentést rendelt el Orbán Viktor, mivel pár hónap alatt összeomlott a költségvetés – így reagált Magyar Péter a Magyar Közlönyben megjelentekre.

A már hatályba is lépett rendelet szerint az Orbán-kormány ismét megtakarítást rendelt el az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. A közvetlenül vagy közvetetten 100 százalékos állami tulajdonú cégeknél idén elsősorban a személyi jellegű ráfordításokon kell spórolni. A megtakarításnak el kell érnie tavalyi számviteli beszámoló szerinti személyi jellegű ráfordítások 5 százalékának 6 hónapra eső időarányos részét. A pénzt a cégeknek december 15-ig kell befizetni a központi költségvetés javára. Vannak persze kivételek, mint például az MVM, a Nemzeti Sport kiadója, a MÁV, a Magyar Posta.

Magyar Péter szerint ez azt jelenti, hogy pont a köztisztviselők napján sikerült óriási leépítést bejelenteni az állami vállalatoknál. „Mindezt már az egyébként is széteső közszolgáltatások mellett. Miközben épp leállt a Szent János Kórház teljes baleseti sebészeti ellátása és megdöbbentő képsorok érkeznek szinte minden kórházból, Takács Péter bukott egészségügyi államtitkár propaganda hazugságokkal igyekszik hergelni. Miközben Lázár János bukott közlekedési miniszter uszít és fűt-fát megígér, már nemcsak leáll a vasút és még a budi sem működik az InterCity járatokon, hanem már lezuhanó lámpa okozott súlyos sérülést egy Szombathelyre utazó idős hölgynek. Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság, lopás és uszítás. Ez Orbán Viktor kormánya” – fogalmazott Magyar Péter.