Magyar Péter: Orbán Viktor több hetes indiai luxusnyaralásán totálisan a saját hazugságai alá került
Magyar Péter a Rendszerváltás - Új korszak kezdődik című rendezvényén (Forrás: Magyar Péter/Facebook)

A miniszterelnök végképp elveszítette a kapcsolatát a valósággal – így reagált az Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában elhangzottakra Magyar Péter. – Olyan volt, mint a megöregedett kommunisták a 1980-as évek végén, miután tönkretette és eladósította a hazánkat, most fényes jövőről papol – fogalmazott a Tisza Párt elnöke, aki szerint a miniszterelnök több hetes indiai luxusnyaralásán totálisan a saját hazugságai alá került.

A kormányfő például David Pressman, a Magyarországot éppen a napokban elhagyott volt amerikai nagykövetet verőlegénynek nevezte, akinek az lett volna a dolga, hogy Magyarországot is belepréselje abba a globalista-liberális-demokrata kánonba, amely migráció- és genderpárti és háborúval is terjeszti az igét. – De Magyarország nem ilyen ország, ebből lettek a bajok. Magyarország nem akar migránsokat, nekünk van egy 1100 éves történetünk, saját küldetésünk, egy ok, amiért világon vagyunk – fogalmazott. Magyar Péter erre reagálva felhozta, hogy Orbán Viktor az illegális migráció elleni harcról beszélt, de egy szót sem szólt arról, hogy „ő maga engedett ki 2290 elítélt embercsempészt a magyar börtönökből”, illetve, hogy „Rogánék köre 10 milliárdokat zsebelt be a letelepedési kötvényekből”.

A Tisza Párt elnöke emellett hosszan sorolta, mi mindenről nem beszélt a miniszterelnök: nincs repülőrajt a gazdaságban, hanem a fontos adatok zuhannak; megélhetési válságba sodorták a magyar emberek millióit; újra elszálltak az élelmiszerárak, több, mint duplájára nőtt a fehér kenyér, a tej, a tojás, egyes húsok ára és rekordáfa van itthon, 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó és 8 új adó. Azt ígérte, hogy a leendő Tisza-kormány egyik legsürgetőbb feladata a megélhetési válság enyhítése: azonnal 5 százalékra csökkentik a zöldségek és gyümölcsök áfakulcsát, majd az egészséges és később minden alapélelmiszer áfáját. Emellett szigorú ellenőrzéseket vezetnek be, hogy a kereskedők ne tudják lenyelni az árkülönbözetet.

Magyar Péter szerint láthatóan Orbán Viktort már egyáltalán nem érdeklik a magyar emberek és a magyar családok elkeserítő helyzete, „ő már az űrben politizál és képzelt szellemekkel harcol”.