
A múlt hét megmutatta, hogy a bukott hatalom számára nem maradt más, mint a verbális és fizikai erőszak, civilek és nők fenyegetése és bántalmazása – írja Magyar Péter a közösségi oldalán az elmúlt héten a tiszás önkénteseket érő sorozatos inzultusok kapcsán. Külön kiemelte, hogy sem a Fidesz, sem a köztársasági elnök, sem az ellenzék szereplői nem álltak ki a béke és az erőszak azonnali beszüntetése mellett, miközben a Tisza elutasítja az erőszak minden formáját.
– Ma, bolondok napján, a Fidesz politikusai „országjárásra” indulnak. Ugyan valószínűtlen, hogy a saját aktivistáikon és a fizetett statisztákon kívül bárki is meg tudná közelíteni a testőrök gyűrűjében vagy zárt magtárakban megjelenő fideszes elvtársakat, de mégis arra hívom fel a Tisza-szimpatizánsokat és minden magyar honfitársunkat, hogy még véletlenül se kerüljön konfliktusba Orbán janicsárjaival – szólított fel. Szerinte Orbánék provokációkkal szeretnék elterelni a figyelmet arról, hogy „a Fidesz nem csak a legkorruptabb párt a magyar történelemben, hanem egyben a nyílt erőszak pártja is”.
Mint ismert, a tiszás aktivisták egy hete járják az országot, hogy a Nemzet Hangja nevű népszavazási kezdeményezésben az emberek véleményét kérjék ki egy sor kérdésben. Már több atrocitás is előfordult: Egerben, Etyeken (ahonnan Bede Zsolt provokátort rendőrök vitték el), Budapesten többször is, egyik alkalommal egy hírhedt maffiózó egykori verőembere rugdosta a pultot.