
„Most, hogy Orbánék megkapták a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat, eldöntötték, hogy hatósági eszközökkel próbálják ellehetetleníteni, hogy a TISZA egy választáson győzze le a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerét” – írta Facebook-bejegyzésében Magyar Péter pártelnök. Azt állította, hogy „a miniszterelnök utasította a NAV, az Állami Számvevőszék és a rendőrség vezetőit, hogy minden eszközt vessenek be a Tisza kriminalizálásáért és a választásokon való indulásunk ellehetetlenítéséért. Lesz itt minden: kihallgatás, házkutatás és minden, amit a propaganda felhasználhat a lejáratásunkra” – fogalmazott Magyar Péter, de konkrétumokat nem említett a bejegyzésben, így egyelőre nem tudni, milyen információk alapján számol be ennek lehetőségéről.
Arról is írt, hogy a Karmelitában semmitől sem riadnak vissza: ha kell jogszabályt módosítanak, de ha szükséges, akár „bűnjeleket is kreálhatnak”. (Ennél pontosabbat itt sem írt). – Egy olyan ember akarja hamis vádakkal ellehetetleníteni a legnépszerűbb politikai közösséget, akinek a nevéhez a legnagyobb pártfinanszírozási botrány, a székházmutyi kapcsolódik. Orbán Viktor volt az, akit hosszú éveken át Soros György finanszírozott, majd két évtizeden át az Európai Néppárttól kapott sok milliárd forintnyi valutát. Ő az, aki évek óta összekeveri a százmilliárdos kormányzati propaganda költéseket és a Fidesz politikai hirdetéseit – folytatta bejegyzését Magyar Péter, majd arról írt, hogy Orbán azt a Tisza Pártot akarja tiltott pártfinanszírozással lejáratni, amely soha egy fillér közpénzt vagy külföldi támogatást sem kapott. „Azt a Tisza Pártot akarja hatósági zaklatással ellehetetleníteni, amely egyedüli pártként minden bevételéről és kiadásáról transzparens módon beszámol (...), amely kizárólag a magyar emberek önkéntes felajánlásaiból működik és soha nem árazta felül a rendezvényeit és a teljes gazdálkodása a nyilvánosság előtt zajlik”.
Magyar Péter egyúttal felszólította a NAV, a rendőrség és az Állami Számvevőszék vezetőit, hogy ne kollaboráljanak a korrupt hatalom bukás előtt álló vezetőivel.