
Tudjuk, hogy a Fidesz balhét akar kelteni. A múltkor le kellett fújniuk a hamis zászlós műveletet Lázár fórumán, ezért most újra próbálkoznak, hátha a Tiszát meg lehet vádolni erőszakkal és ezzel elterelni a figyelmet az Orbán-janicsárok által az önkénteseink és a Tisza Sziget tagok ellen elkövetett támadásokról – írja Facebook-bejegyzésében Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke szerint „csak Kubatov-listás meghívottak és Fidesz statiszták vesznek részt egy olyan bohóckodáson, amikor egy 15 éve kétharmaddal kormányzó, a fél országot ellopó hatalom szervez demonstrációt, hogy elterelje a figyelmet az ország történetének legnagyobb bankrablásáról és az Orbán által okozott megélhetési válságról, valamint az inflációról.”
Mint írta, a mai demonstrációt azért hirdették meg a „propagandabohócok”, hogy még több uniós forrást ellophassanak, ezért azt kérte mindenkitől, hogy kerüljék el az eseményt.
Ahogy arról lapunk is hírt adott, Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője egy brüsszeli bizottsági ülésen azt mondta: „Magyarként azt kell mondanom, hogy [a jogállamisági eljárás] nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára.” – Ez (az eljárás) hatékonyan befolyásolja a magyarok életét, a magyar emberek romló életminősége pedig erősítette az ellenzéket – tette hozzá.
A képviselőre és pártjára ezt követően össztűz zúdult a porpagandamédia és a kormány részéről. Orbán Viktor miniszterelnök a demokrácia sötét napjáról beszélt, Bayer Zsolt fideszes publicista pedig demonstrációt hirdetett szombat délutánra, amelynek szervezője a CIvil Összefogás Fórum (CÖF) és amelyen felszólal Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is.