Magyar Péter: Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit
A Nemzet Hangja konzultáció indulása (Fotó: Magyar Péter/Facebook)

„Orbán Viktor a poloskázással és a fenyegetőzéssel nyíltan felhívta a legfanatikusabb híveit az erőszakra. (...) Az egri eset után tegnap Tökön támadta meg egy Fidesz-szimpatizáns brutálisan a Tisza önkénteseit, hangosan zsidózva felrúgva a szavazó pultot. Repültek a szemüvegek és a telefonok, mindez megrettent 3 és 8 éves gyerekek előtt” – írta Facebook-posztjában Magyar Péter. Feltette azt a kérdést is, vajon véletlen-e, hogy szintén Menczer Tamás körzetében, Zsámbékon a jegyző rendőrt hívott az önkénteseikre, miközben a Tisza Párt rendezvénye minden szükséges engedéllyel rendelkezett.

– Országszerte próbálják zaklatni a fideszes polgármesterek az önkénteseinket, akik a Nemzet Hangja népszavazás keretében gyűjtik a szavazatokat. „Felszólítom Orbán Viktort, hogy állítsa le az erőszakot, hívja vissza az udvari bolondjait és csahosait az utcáról! A fideszes polgármestereknek pedig üzenem, hogy hagyjanak fel a bűncselekményekkel” – írta jelezve, hogy a szabályosan bejelentett rendezvények megzavarása a Btk. alapján három év szabadságvesztéssel büntetendő.

Hétfőn indult el a Tisza Párt „népszavazási akciója”, a Nemzet Hangja, amelyben 12+1 kérdésben várják az emberek véleményét. Valójában nem népszavazásról van szó, hanem egy online és személyesen is kitölthető kérdéssort állított össze a Tisza Párt. Magyar Péter most azt írta: a Nemzet Hangja 12+1 kérdésére „már százezrek szavaztak és minden nap rengetegen döntenek úgy, hogy kezükbe veszik a sorsukat és maguk akarnak dönteni a gyerekeik és az unokáik jövőjéről”.

Szakadó esőben indult el a Nemzet Hangja
R. Kiss Kornélia

Szakadó esőben indult el a Nemzet Hangja

A hatalmas eső ellenére elindult a Nemzet Hangja. Munkatársunk, R. Kiss Kornélia a Széll Kálmán téren követi az eseményeket.