Magyar Péter: Orbánék akkora pánikban vannak, hogy a 13 éves fiam sportsérülését akarják felhasználni
Magyar Péter (Fotó: Magyar Péter / Facebook)

– Eddig a gyerekeimet úgy-ahogy békén hagyták. De Orbánék mostanra akkora pánikban vannak, hogy már semmi és senki sem szent. Most épp a 13 éves fiam sportsérülését akarják felhasználni – számolt be róla Magyar Péter a Facebook-oldalán kedden. 

A Tisza elnökének ismertetése szerint „azt okádják húsvét után magukból, hogy miközben én Hollókőn locsolkodtam, nem törődtem a Hollandiában balesetet szenvedett gyerekemmel. A 13 éves fiam egy holland vidéki városban, egy húsvéti nemzetközi focitornán az MTK színeiben súlyos kézsérülést szenvedett, operálni kellett. Eközben én Hollókőn tartózkodtam egy előre leszervezett látogatáson. Az édesanyja szintén Magyarországon volt. Mindketten folyamatos kapcsolatban voltunk a fiunkkal, az edzőkkel és az orvosokkal”. Mint fogalmazott, talán nem kell magyaráznia egy szülőnek se, hogy milyen érzés, amikor 1500 kilométerre van az ember az idegen környezetben altatásra váró gyerekétől.  – Szerencsére a műtét jól sikerült, a fiunk este már haza is repülhetett a kupagyőztes csapattal. Köszönöm a holland orvosoknak és az edzőknek, hogy végig gondos kezekben volt a gyerekünk. Orbán propagandistáinak pedig azt kívánom, hogy az ő gyerekeik is sorra nyerjék a nemzetközi tornákat és soha ne szenvedjenek súlyos sérülést – zárta posztját.