
Magyar Pétert és a Tisza Pártot, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, Jámbor Andrást és a Szikra Mozgalmat, illetve Vona Gábort is kéri a Momentum, hogy csatlakozzon a keddre meghirdetett tüntetésükhöz.
A párt még hétfőn délután jelentette be, hogy a Kossuth térre szervez demonstrációt – többek között – a Pride betiltását célzó törvényjavaslat ellen tiltakozva. – Az állampárt újabb lépést tesz a putyini diktatúra felé, arcfelismerő szoftvert vetnek be azok ellen, akik fel merik emelni a hangjukat a rendszer, az elnyomás ellen. Mert ezt jelenti a gyülekezési jog korlátozása, amit egyetlen nap alatt tolnak át az Országgyűlésen – írták az esemény meghívójában. A gyülekezési törvény tervezett módosítására hivatkoznak, amely hétfőn került az Országgyűlés elé és lényege, hogy „tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért”. Ha úgy fogadja el a parlament, ahogyan benyújtották, a jövőben az is büntethető lesz, aki részt vesz a Pride rendezvényen, ehhez még arcfelismerőt is használhatnának a rendőrök és arról is gondoskodnának a kormánypártok, hogy a szabálysértők a büntetést ne válthassák át közmunkára vagy elzárásra. A javaslatot már kedden meg is szavazhatja a kormánypárti többség, érdekesség ugyanakkor, hogy így azt előbb fogadhatják el, mint a jogilag annak megágyazó Alaptörvény-módosítást, hiszen arról még csak a vita kezdődik meg.
Tompos Márton, a Momentum elnöke kedden reggel – a Magyar Péternek, Kovács Gergelynek, Jámbor Andrásnak és Vona Gábornak címzett levelében – arról írt, hogy az elmúlt napokban „a hazánkat uraló nacionalista rezsim újabb lépést tett a belaruszosodás irányába”. Az ellenfelek dehumanizáló poloskázása, és a közös EU-s védelmi hitel csak Moszkvának jó megvétózása mellett, a gyülekezési törvény korlátozása is a putyini világ felé tolja Magyarországot. A belengetett „tavaszi nagytakarítás” elkezdődött, első célpontja a Pride és a hazai LMBTQ közösség. – Ne legyen félreértés: ahogy azt az elmúlt 15 év orbánizmusából megtanulhattuk, ez csak a kezdet. Ma a Pride résztvevőit büntetnék, holnap már a tiszás tüntetőket, a kutyás passzivizmust, a Szikra és a 2RK aktivistáit – írták, arra kérve a címzetteket, hogy csatlakozzanak a meghirdetett tüntetésükhöz.
A Pride betiltása egyébként még azoknak a szülőknek is sérti egyes jogait, akik eddig sem támogatták a rendezvényt – fejtette ki a Magyar Hangnak korábban a TASZ munkatársa, aki szerint látványos jogkorlátozásról van szó. Elmondta, hogy jogilag mi a probléma a tervezett szabályozással és hogy milyen fórumon lehet azt megtámadni.