
Január 23-án bombariadók százai rázták meg az ország iskoláit, diákokat, szüleiket és hozzátartozóikat, illetve pedagógusokat. Az eddigi hírek alapján több mint 100 000 gyermek és családja, illetve több mint 10 000 pedagógus és oktatási dolgozó lehet érintett – írja a Tanítanék lapunknak is eljuttatott közleményében.
A mozgalom a következő kérdéseket küldte el Pintér Sándor belügyminiszternek és Rogán Antal polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszternek azzal kapcsolatban, hogy ilyen kiterjedt fenyegetés fordulhatott elő:
• Birtokában voltak-e előzetes információknak arról, hogy ilyen kiterjedt, több tízezer iskolai polgárt érintő fenyegetésre kell számítani?
• Ha igen, miért nem sikerült megakadályozni a fenyegetéseket, és milyen konkrét lépéseket tettek a nemzetbiztonsági szolgálatok és a Rendőrség?
• Ha nem, hogyan lehetséges, hogy nem tudtak a fenyegetések előkészületéről és milyen hiányosságok voltak a hírszerzési és a rendőri munkában? Ebben az esetben ki a felelős?
• Milyen módon és milyen tartalommal értesítették az érintett gyermekek szüleit? Gondoskodtak arról, hogy ne csak a sajtóból értesüljenek az információkról?
A Tanítanék azt is követeli, hogy azonnal adják vissza a tanulók elvett telefonjait, és a kormány vonja vissza azt a rendeletet, amely előírja a telefonok elvételét az iskolákban. Errre szerintük azért van szükség, mert a közösségi médiában terjedő információk alapján volt olyan általános iskolába járó tanuló, akit órákig nem találtak a bombariadó után, met nem volt nála a telefonja. – Garantálni kell, hogy vészhelyzetben a diákok elérhessék szüleiket – zárul a közlemény.
Arról, hogy a szülők és gyermekek számára milyen megpróbáltatást jelentett a tömeges iskolai bombariadó, részletesebben ITT írtunk.