Már a nemzeti hitvallást kell kitenni a kormányzati középületekben
A nemzeti hitvallás

A Kormány az Alaptörvény 10 éve történt elfogadásának tiszteletére és az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának jelentőségére figyelemmel egyetért azzal, hogy a 2010. évben kihelyezett Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatok helyére a középületekben a Nemzeti Hitvallás kerüljön elhelyezésre – vette észre a Magyar Közlönyben a 24.hu.

Csütörtöktől minden kormányzati középületen a szerv vezetője által meghatározott, méltó és a középület sajátosságainak megfelelő, jól látható helyen kell kihelyezni a nemzeti hitvallást. A kihelyezett Nemzeti Hitvallás megfelelő állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell – szól a határozat, amely azt is kimondja, hogy „a színes formátumban, nyomdai kivitelezésű Nemzeti Hitvallást 500 × 700 mm méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni.”