
Tavaly október végén egy építészeti tervpályázat jelent meg a Magyar Építész Kamara honlapján, ami azért is nagy szó, mert az állami beruházások jó ideje stagnálnak, alig van munkája a tervezőknek és iskolát tervezni különösen szép feladatot.
„Az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint Kiíró, nyílt építészeti tervpályázatot hirdet „Nagykáta – Váci Mihály Katolikus Általános Iskola tervezésére vonatkozóan” – írták. „A Kiíró a Tervpályázat keretében olyan modern, a kor és az élhető, fenntartható városok szellemiségének megfelelő épületegyüttesre vonatkozó vár építészeti javaslatokat, amely teljesen méltó méltón képes kiszolgálni az előírt funkciókat és teljesíteni az értékelési szempontokat” – állt a felhívásban. Az is kiderül, hogy 2022 őszén egy tűzben az iskola oktatásra alkalmatlanná vált, ezért volt szükség új épületre az alsótagozatos diákok számára.
Ha valaki részt akar venni egy ilyen tervpályázaton, akkor komoly mennyiségű energiát kell ráfordítania, hiszen nemcsak látványos grafikákra van szükség, hanem meg kell tervezni az épületet. Ezt a munkát honorálni szokták, ezért a kiíró 45 millió forintos keretet különített el az elkészült és arra érdemesnek tartott tervek ellenértékére.
Néha – jellemzően a nagyobb szabású, presztízsjellegű beruházásoknál – nemzetközi tervpályázatot írnak ki, így nyerhette el például a Magyar Zene Háza tervezését a japán Sou Fujimoto. Ez a mostani pályázat is megjelent az új tenderportálon, de az eredményhirdetéskor csak magyar építészeti irodák munkáit díjazták – azt nem tudjuk, voltak-e nemzetközi jelentkezők is.
Ilyenkor nemcsak egyetlen győztes tervet részesítenek anyagi elismerésben (ha így lenne, kevesen kockáztatnák a belefektetett rengeteg munkát), hanem többet, már ha a beadott pályaművek minősége megfelelő, és persze számít a rendelkezésre álló keret nagysága is. A döntést a díjazottakról egy szakmai grémium hozza meg.
A korábbi gyakorlat az volt, hogy a megvásárlásra érdemes terveket már az eredményhirdetés előtt kifizették, vagy legalábbis megkötötték a szerződést a nyertesekkel.
Február 21-én ennek a tervpályázatnak is kihirdették a győzteseit, de a pénzt információink szerint azóta sem fizették ki. Az eredményhirdetés itt látható : 4-4 pályaművet értékeltek két, illetve két és félmillió forintos megvételre, egy pályázatra fizettek (volna) 5, egy másikra 7, a győztesnek pedig 10 millió forintot.
Pár napja levelet küldtünk a Lázár János-féle minisztériumnak (egész pontosan a tervpályázat kiírásakor megadott emailcímre), hogy miért késlekednek, de azóta sem válaszolt levelünkre. Megkérdeztük a nyerteseket is, akik közül néhányan – név nélkül – válaszoltak, s megerősítették: a pénz nem érkezett meg. „Sajnálatos módon még mindig nem fizették ki a pályázaton elért helyezésért járó díjat, sőt még teljesítés igazolást sem küldtek a mai napig. Azt jelezték, hogy a mihamarabbi ügyintézés miatt és szükség esetén személyesen kell az ÉKM -ben aláírni a szerződést, amelyre egy időpontot küldenek. Ez a mai napig nem történt meg” – írta egyikük.
Frissítés: cikkünk megjelenése után reagált az Építési és Közlekedési Minisztérium. A nyertes pályázóknak megítélt díjak kifizetése felhasználási szerződés alapján történik, amely szerződéskötés az eredményhirdetést követően esedékes. A szerződések jogi, illetve pénzügyi ellenőrzéseken is átmennek, amely folyamatok további időt vesznek igénybe a szerződések megírása, adategyeztetésre megküldése, valamint mindkét fél általi aláíratása mellett. A szerződéskötés jelenleg folyamatban van, a minisztérium dolgozói mindent megtesznek ezen projekt esetében is a díjak mielőbbi kifizetése érdekében – írták.