
Jövő hét elején lejár Rákosrendező birtokba adására vonatkozó szerződéses határidő, de még az sincs meg, aki tárgyalna a fővárossal, holott már két hónap telt el azóta, hogy az összes kormányzati kérdést az Építési és Közlekedési Minisztérium hatáskörébe rendelte Orbán Viktor miniszterelnök – írta meg a Népszava. A döntés értelmében a tárca feladata az adásvételi szerződés megkötése, illetve a tulajdonjog bejegyezése utáni tárgyalások levezénylése a fővárossal „a jó megállapodás és az együttműködés reményében”. Lázár János tárcavezető akkor bejelentette, hogy külön miniszteri biztost nevez ki a feladatra, ám ez a mai napig nem történt meg. A miniszter, illetve az ÉKM még csak nem is válaszol a fővárosi önkormányzat leveleire, pedig Lázár azt ígérte, hogy a fejlesztést támogatják.
„A múlt héten megkezdődtek a szakmai egyeztetések a MÁV-val arról, hogy a közlekedési tevékenységhez mely területszakaszokra van szüksége” – válaszolta a Népszava kérdésére Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója. Elsőként meg kell állapodni az osztatlan közös tulajdonú telkek használatáról. A terület birtokba adása csak a használati megállapodás megkötése után történhet meg. Ám ez csak az egyik előfeltétel. A vevőnek, jelen esetben a fővárosi önkormányzatnak át kell adni a bérlői listát, illetve bérleti szerződéseket, hiszen a MÁV számon ingatlant hasznosított az elmúlt években.
„A birtokba adás procedúrájára 60 nap áll az eladó – a magyar állam – rendelkezésére. A határidő május 5-én, azaz a jövő hét elején lejár, de egyelőre csak a MÁV-val kötendő használati megállapodás tervezete készült el. De önmagában ennek aláírása nem elegendő a birtokba vételhez. A határidő letelte után a vevő – a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló Budapesti Közművek – elméletileg elállhat a szerződéstől, de a fővárosnak továbbra sem ez a célja. „Azt szeretnénk, ha a területen megfizethető lakások épülnének” – magyarázta Kiss Ambrus a Népszava újságírójának, Szalai Annának, bár azt nem tagadta, előállhat az a helyzet, amikor a szerződő partner ellehetetleníti a tárgyalásokat, de állítása szerint még nem tartanak itt.
A főváros most a területre vonatkozó a mesterterv pályázatának kiírásán dolgozik, amelyet júniusban tárgyal majd a Fővárosi Közgyűlés. Várhatóan akkorra állítják össze azon jogszabályok listáját is, amelyeknek módosítása szükséges a projekt megvalósításához. A kormány erre ígéretet tett az adásvételi szerződésben. A főváros jó előre közölte, hogy a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó paragrafusok is lesznek a csomagban.
A szolidaritási hozzájárulások miatt indított fővárosi perek nagyon vontatottan haladnak, nem várhatóak jogerős ítéletek a nyári tárgyalási szünet előtt. Márpedig a Rákosrendezőért fizetendő 59 milliárd forintos vételár második 12,7 milliárd forintos részletéből még hiányzik 8,5 milliárd forint, amit részben a visszanyert hozzájárulásból fizettek volna ki.
„Ezen még kár aggódni” – vélte a Népszavának nyilatkozva Kiss Ambrus, hiszen a kormánynak a nulladik lépésen, a birtokba adáson se sikerült még túljutnia, a második részlet kifizetésének ezen felül is számos szerződésben meghatározott feltétele van.