
Már meg is van a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) miniszterelnök-jelöltje, aki nem más, mint Kovács Gergely, a párt társelnökének kutyája, Kutyika Kutyi – közölte Nagy Dávid, az MKKP pártigazgatója a Magyar Hang kérdésére hétfőn. Lapunk írta meg szombaton elsőként, hogy miután Magyar Péter a párt megkeresésére azt mondta, nem kíván együttműködni velük, az MKKP taggyűlése önálló indulásról döntött.
Ugyanakkor a párt a listavezetőiről még nem határozott, annak első tíz helyéről legkésőbb idén június 30-ig fognak dönteni, és csak olyan politikusok lesznek rajta, akik ténylegesen be is ülnének a parlamentbe, vagyis csak azért senki nem fog azon szerepelni, hogy húzónév legyen. A pártigazgató szerint a listájukra olyan kutyapártosok fognak felkerülni, akik már hosszú ideje velük dolgoznak, és már bizonyítottak valamilyen területen. Nemi kvóta nincs az MKKP-nál, de arra figyelnek, hogy vegyesen szerepeljenek majd listájukon nők és férfiak. Az egyéni választókerületi jelöltekről már nem a párt taggyűlése, hanem az elnökség fog dönteni, annak határideje október 1-je, de a kiválasztásuk már most is zajlik. A jelöltek számára a párt szakmai képzést is fog biztosítani, ahogy ezt tette az önkormányzati választást megelőzően is.
Nagy Dávid arról is nyilatkozott, hogy „a Kutya Párt életében először a parlamenti választáson is koherens útmutatót fog a választók elé tárni, hogy bemutassák, hogyan dolgoznának a parlamentben”. Sőt, ősszel egy nagyobb rendezvénnyel is készülnek jövőbeli országgyűlési munkájukkal kapcsolatos elképzeléseik ismertetésére.
Egyébként a párt célja, hogy a listaállításhoz szükséges 71 főhöz képest 10–20 százalékkal több jelöltet találjon, tehát nem feltétlenül cél a lehetséges 106 fő kimaxolása. Kérdésünkre, hogy annak ellenére, hogy Magyar Péter nem kívánt együttműködni velük, el tudják-e képzelni, hogy esetlegesen a párt egyes jelöltjei visszalépjenek a tiszások javára, Nagy Dávid nemmel felelt: „Most legyek olyan, mint a dékás csávók, hogy ütöm a tamtamot, hogy Magyar Péternek össze kell fogni?” – tette fel a kérdést.